ÉLETÉNEK

Köd előttem, köd utánam.
Mese mondja, régi, drága.
Hogy elillan, mint az álom,
gyermekévek szép világa.
Köd előttem, köd utánam.

Év előttem, év utánam.
Visz a sodra, von az árja
ismeretlen, nagy folyamnak.
Ifjú szívet, jaj, mi várja?
Év előttem, év utánam.

Gond előttem, gond utánam.
Már, amerre nézek, látok,
tülekedő, vad tömeg csak,
nem testvérek! Nem barátok!
Gond előttem, gond utánam.

Bűn előttem, bűn utánam.
Fojtogat künn, mardos itt benn.
Mérhetetlen messzeségben
fent, felettem trónol Isten.
Bűn előttem, bűn utánam.

Vád előttem, vád utánam,
vád köröttem, önmagamban.
Annyi vád, ahány lehelet.
Annyi vád, ahány utam van.
Vád előttem, vád utánam.

Hegy előttem, völgy utánam.
Gyötrelem, kín, napon-éjen,
életúton… mind azért volt
ezt a csúcsot, hogy elérjem.
Hegy előttem, völgy utánam.

Hegy előttem, hegy előttem.
Nézem, nézem a keresztet
hívő, mást sem látó szemmel.
Boldog, ezertitkú kezdet.
Hegy előttem, hegy előttem.

Fény előttem, fény utánam!
Hordom édes üdvösségem.
Hirdetem zengő dalokban.
Árad-ujjong földön, égen.
Fény előttem, fény utánam.

Év előttem, év utánam,
évek tűnnek, mint az álom,
s mindenütt Krisztushoz érek,
mindenütt csak Őt találom…
év előttem, év utánam.

Ő előttem, Ő utánam.
A szívemben, a dalomban,
az életben, a halálban,
örömárban, fájdalomban.
Ő előttem, Ő utánam.

Így előre, így hazáig!
Van-e szebb út utamnál,
boldogabb hit a hitemnél,
hívebb úr az én Uramnál?
Így előre, így hazáig!

Zengj előttem, zengj utánam
boldog ének, hálaének!
Át az elgyötört világon
zengj be minden percet, évet!
Zengj előttem, zengj utánam!

Túrmezei Erzsébet

 

RÖGÖS ÚT

Rögös út a kereszt útja,
Arany gyalu nem gyalulja.

Azokra, kik arra mennek,
Ordas-falkák leselkednek.

S mégis, akik arra járnak,
Panaszos arcot nem látnak.

Mert ez az út az egyetlen,
Mely a vadon rengetegben

Végül mégis oda vezet,
Hol a lélek megpihenhet.

Piován Győző

 

TALÁLKOZTÁL VELÜK?

Kiégett szívvel és unottan,
reményvesztetten, kifosztottan,
mintha nem várna rájuk holnap,
kisemmizetten vándorolnak…
fölöttük szürke, fénytelen egek…
Fiatalon is milyen öregek!

S lángoló szívvel, égő hittel,
mint aki semmit nem veszít el
kincseiből, ha évek telnek,
boldog holnapról énekelnek…
át próbákon és szenvedéseken,
át meredek, rögös ösvényeken,
mégis, mint akiket győzelmes szárnyak
hordoznak, mint akiket hazavárnak…
hiszen előremutat minden óra
Krisztusukkal a szent találkozóra…
Mégis – hiszen szívükben ifjúság van! –
Helytállva igaz hűséggel a mában,
erőfogytán is lankadatlan
szeretetben és szolgálatban…
ajkukon el nem némuló dalok…
Öregen is milyen fiatalok!

Túrmezei Erzsébet

 

FEHÉR RUHÁBAN

Kivételes nagy kegyelem,
Az élet sáros mocsarában
Megtarttatni hűségesen
Hófehérszínű, szép ruhában!
Átvergődni mocsoktalan
S úgy lépni fel az Úr elébe.
Tiszta ruhában, zajtalan
Beolvadni a csendességbe.

Itt minden lárma, vad zsivaj
Csak megriaszt, de el nem kábít,
Mert nincsen olyan földi zaj,
Mi eljuthatna a halálig,
Mi átjutna az életen
Mely tündöklőn és hófehéren
Most indul át a végeken
S az Úr elébe megyen éppen.

Fehér ruhát ad ránk az Úr,
Úgy indít el a messzi pályán,
Jaj annak, kinek foltokat
Lát majd a fehér, szép ruháján.
Bármerre járj: el ne feledd,
Sorsodnak egy a hivatása:
Átmenni a világ felett
Hófehérszínű, szép ruhába’!

Nincs ennél szentebb hivatás,
Nagyobb öröm, tisztább varázslat.
Magasztos, égi hitvallás:
Megőrizni fehér ruhádat,
Megőrizni a szívedet,
Hogy méltó légy az égi fényhez,
Mikor majd Isten bevezet
A királyhoz, a Vőlegényhez.

Kivételes nagy kegyelem
Az élet útvesztő telében
Megtarttatni jó melegen,
Megtisztult szívvel, és fehéren.
Uram, nem kérünk egyebet
Az élet sáros mocsarában,
Mint, hogy meglássunk Tégedet
Hófehérszínű, szép ruhában…

Kárász Izabella

 

ZARÁNDOK ÓHAJA

Fent sok, sok csillag felett
van vágyaim hona.
E földi küzdés helyett
úgy vágyom én oda.
Időzni itt nincs kedvem
nyugalmam nem lelem:
mert folyton kell sietnem
honomba szüntelen.

Lakom idegenben bár,
de egy kis türelem,
S kopottas por-sátorom
örökre levetem.
E földnek hiú vágya
nem csábít engemet:
zarándokút botjára
teszem már kezemet.

Itt nincsen nékem kincsem,
amit sajnálnom kell.
E világtól a szívem
örömmel szakad el.
Vidáman énekelve
járok én utamon:
hiszen új napra kelve,
közeleg a nyugalom.

Ezért világ, hagyj békén
zarándok utamon.
Célomat csábodért én
cserélni nem fogom.
Túl az atyai házba
örök kincs vár reám!
Ó, ezt megnyerni vágyom
futásom alkonyán!

Németből ford.: Haraszti Sándor