ZÁKEUS

Elment egyszer Zákeus,
hogy Jézust meglássa,
Kicsi volt, hát felmászott
egy nagy fügefára.

Mikor az Úr arra jött,
így szólt fel a fára:
“Zákeus ma tehozzád
térek be szállásra.”

Örvendezett Zákeus
Ennek hallatára,
Hitte, hogy a bűneit
az Úr megbocsátja.
Azt mondta: “Ha valamit
gonoszul elvettem
Megfizetek négyszer is,
hogy jóvá tehessem.”

Így szólt az Úr: “E háznak
ma lett üdvössége!”
Zákeusnak szívébe
Öröm szállt és béke.

Jézus jött, hogy megtartsa
a bűnös világot,
Mióta Ő eljött hozzánk,
én is vele járok!

Domján János

 

ZÁKEUS VALLOMÁSA

Lukács 19:1-10.

Uram, mellőztelek.
Nem is ismertelek,
Mert sohasem volt időm,
Hogy a versenyfutást,
Mely engem is sodort,
Mint vélem: annyi mást,
Csak egy órára is
Félbeszakítanám.
Életet rendező
Szavadat hallanám.

Hajtott a vérem
És gyűlt a pénzem.
Épült a házam,
Evilági váram.
Oly nagyra épült,
Oly igen megszépült,
Hogy Istent ott fent,
Az embert itt lent
Elzárta előlem.
Saját börtönbe zárt
Rab lett belőlem.
Nyomorult lettem.

Uram, kerestelek.
Hajtott a Lélek.
Vágytalak látni,
Hallani Téged.
S amint közeledtél
Szent békességben,
Sóvárgó gyermek
Lett ott belőlem.
Inogni kezdett
Rabtartó házam.
De, hogy levessem,
De, hogy lerázzam,
Az én erőmből
Az ki nem tellett.
Kegyelmed kellett:

Uram, észrevettél.
Magadhoz fogadtál.
Házamba jöttél.
Asztalomhoz ültél.
Új szívet adtál.
Nékem, családomnak
Üdvösséget hoztál.
Hálaadásra
Felindítottál. . .

Uram, Te légy a
Családfő nálunk!
Szenteld templommá
Szívünk és házunk.
Zsugori kezemet
Ajándékozásra,
Hamis szerzemények
Visszaadására
Erősítsd meg, Uram!
Vehessék észre,
Kik engem látnak:
Ura lett Jézus
Ennek a háznak!

Győri József

 

ZÁKEUS

(Lukács 19:6,9)

Az emberré válás így kezdődött:
lejött a fáról engedelmesen,
és egyszerűen Jézus mellett döntött.
Enélkül EMBER nem lehetsz te sem!

EMBER! Nem általában. Isten képe,
ki Jézusban már Istennel beszél.
Mindent megtesz, hogy szent közelségébe
jusson. Nem rejti fügefalevél.

Lemond a szégyen takargatásáról,
mert mától kezdve mindent másképp számol.
Most elszakadhat önző önmagától.

Az élő Ige által már szabad,
s azonnal örök üdvösséggé tágul
számára e páratlan pillanat.

Balog Miklós

 

ZÁKEUS

(Lukács 19:3-4)

Nincs nyugta addig, míg meg nem találja
Kiről már annyi jó hír érkezett,
Ki senkit nem múltjából méreget.
‘‘Látnom kell Őt! Fel hát a fügefára!’’

Ne fedje Őt el semmi sokasága,
se testi kín, se lelki gyötrelem
– hol keserűség gyökere terem –,
se észokok sok-sok ellentmondása!

Fölülemelkedett. Kövesd e példát!
Fölülemelkedett, s elérte célját,
találkozott Vele. Ma is lehet,

‘‘hol ketten-hárman Benne együtt vannak.’’
‘‘Ki titeket hallgat, az engem hallgat…
– mondotta Ő – én véletek leszek…’’

Balog Miklós

 

ZÁKEUS

(Lukács 19:1-4)

Nemcsak kíváncsiságból ment a fára,
sóvárgó szükség szomjúsága fáj
szívében. Mondhatatlan bús hiány
emészti. Pénze van, de nincs barátja.

Célját vesztette benne már az élet.
Ez jelzi, hogy maga is elveszett,
halálra ítélt, mint a kiesett
madárfióka, kit nem véd a fészek,

nem védi Isten áldott közelsége.
Mert önmagával való közösségre
teremtett Ő. S ki Tőle messze tévedt,
halott. De örök életet adott
nekünk az Isten. Ám e drága Élet
Fiában van. Tehát már nem halott,
ki elfogadta Őt: megtartatott!

Balog Miklós