ÉLETÜNK ARANYA

„Sáfáraim!“ – intett az Úr.
S ma olyan gazdagok vagyunk.
Percet, órát kezünkbe számolt.
Sok láthatatlan aranyunk.

Olyan csodálatos vagyon.
Mire való? Meddig elég?
Míg aranyat aranyra költünk,
soha nem sejtjük, van-e még?

De egy is olyan hatalom:
egy óra… röpke pillanat…
kenyérré lehet koldusasztalon…
lehet meghajlás Isten-kéz alatt…

boldog felfelé szárnyalás…
bilincses, átkos kötelék…
Odaadhatjuk játszva semmiért –
– és lehet mindenre elég.

Életet nyerhetünk vele,
s szétszórhatjuk haszontalan…
…De soha egyikünk se tudja,
melyik az utolsó arany.

Túrmezei Erzsébet

 

EGY ÉS EZER

2 Péter 3:8

Egy nap = ezer esztendő!
Egy nap… észrevétlen elsuhanó!
Nálunk semmibevetten tovaszállhat.
S ezer esztendő nálad!
Milyen egészen másképp járhat
isteni órád, Örökkévaló!

Ha te így méred időnk, életünk,
milyen súlya van minden pillanatnak!
Pillanatok éveket jelenthetnek.
Évek pillanattá zsugorodhatnak.
S mindegyikért felelősségre vonsz,
amikor számot vetsz velünk.

Egy nap = ezer esztendő!
Szívünkbe ezt a titkot mélyen írd be!
Segélj belesimulni terveidbe,
érezni súlyát minden pillanatnak!
Mindet szeretni és szolgálni adtad,
hogy így találjon: boldog szolgálatnak
– akár egész kicsinynek, akár nagynak –
hűségében az Úr, az Eljövendő!

Túrmezei Erzsébet

 

ELSŐ ÉS UTOLSÓ

Mintha minden napom a legelső volna,
új feladatokba vezetne, sodorna;
hisz a tegnap útja már mögöttem maradt,
vétke, mulasztása Jézus vére alatt.
Előre siettet mindig új kegyelme,
mintha minden napom a legelső lenne!

És mintha utolsó lenne minden napom,
végső lehetőség, utolsó alkalom…
Úgy váljék valóra, legyen terve tetté,
mintha soha többé holnap nem követné.
Hadd nézzek Istenem, minden új napomra:
mintha első lenne és utolsó volna.

Túrmezei Erzsébet

 

AZ ÓRA

Acélzengésű, egyhangú zene,
mint sziklazúzó pöröly üteme
a napjaimat egyre darabolja
másodperc, perc, óra. Zakatolva
két vézna karjával rám-rám mutat
s tovább indul, – ismeri az utat –
ismerős számok állnak sorfalat
mozdulatlan, amerre elhalad.

Nincsen megállás, csak menni, menni,
Várnak reám, még nem lehet pihenni.
Ha rámtekintenek tétova szemek,
Golgota keresztjét ki mutatja meg?
Az óra sürget, hát sietnem kell.
Ne késsek, a munkám végezzem el.
Miattam el ne vesszen senki sem,
csak így lesz áldás múló életem.

Gerő Sándor

 

AZ A HÁROM ÉV…

Elmúlt. Hirtelen, mint a többi mind.
Alig jött, és tovasuhant megint.
Év lett volna? Vagy tűnő pillanat?
Mennyi mindenre nem telt, nem maradt.
Rá se értek virággá fesleni
lelkem bimbóban alvó tervei.
Régi adósságok roskasztanak,
mert olyan rövid volt a perc, a nap.
De mélyen egy felismerés sikolt:
Mesterednek csak három éve volt!

És elég volt, és mégse volt kevés.
Tengernyi kín fogadta, szenvedés.
Az elveszett világ váltságra várt.
Milliók hordtak görnyesztő igát.
S ő rövid három földi év után
azt mondhatta: „Elvégeztem, Atyám!“
Abból a három évből lett nekem
szabadulásom, békém, életem,
s aki él, azóta abból él.
Századok tűnnek, mint hulló levél…
De megoldás örökre az marad,
mit Ő elvégzett három év alatt.

Míg három évnek titkát vallatom,
s tűnő évek zenéjét hallgatom,
új évem imádkozva, csendesen
abba az isteni kézbe teszem,
mint valamikor rég egy kisgyerek
az ezreknek elég öt kenyeret
fenn a hegyen kezébe tette le.
S boldog csoda történik vele:
pillanata nem pillanatot ér!
Lesz belőle áldott csodakenyér!
Minden perce, morzsája viszi szét
három év erejének jóízét.

Túrmezei Erzsébet