„Megtértem” – mondod halkan, én
hittel bólintom rá az áment.
Itt járt, lelkedhez ért a Szél,
ki tudja, honnan jött, s hová ment.
***
„Hát megtértem apám…”
– Ha te tudnád ebben a részed,
így szólnál szelíden, meg-megakadva, fiam:
„Megragadott az az Úr, AKI van,
AKIRŐL te beszéltél,
AKI elől a szívem
éveken át menekült”.
Füle Lajos
Szép az álom, fényes az elmélet,
de sok álmot megcsúfol az élet.
Mondjuk, mikor érkezik a gyermek:
szent a gyökér, az ágak is szentek,
s elámulunk, mikor le-leválnak
áldott törzsről szentségtelen ágak.
Találgatjuk évtizedek óta:
hogy teremhet rossz gyümölcsöt jó fa?
S nincs felelet, csak szomorú tények,
fiainkban kihúnynak a fények.
Nem örökre tán, csak kis időre.
Talán előbb térünk pihenőre,
s mire ők is a küszöbhöz érnek,
szívükben is megszólal a LÉLEK.
Így is lehet, így is van ez néha,
másra is van ellenkező példa.
Állunk fiúnk bölcső-ágya mellett,
örülünk, hogy ékes ez a gyermek,
de szívünkön átsuhan a kétség:
kell-e neki majd az a reménység…?
Talál-e, ha kergeti az élet,
Kegyelemben ő is menedéket?
Kicsi fiúnk álmos szeme rebben,
harangoznak kinn a kerületben.
Dajkálgatunk magunkban egy óhajt:
Ugye, URUNK, egyszer neki szól majd?
S titok-Ige fészkel a szívünkben:
„Könyörülök, akin könyörültem”.
Füle Lajos
Hogy világunk szebb és jobb legyen,
a kőszíveket, lágyítsd meg Istenem,
hogy Krisztusban megújuljanak,
élő és érző, szívekké váljanak.
Egyesülve a szeretetben,
újult szívvel, békességben éljenek,
sugározva a szeretetet,
egy békés, új világot hirdessenek.
Krisztust megtagadó Péterek,
Könnyeikben, újjászülessenek,
és Tamások hitetlensége,
kételkedésből, élő hitre térjen.
Schvalm Rózsa
Amikor hozzád talál Uram az ember,
egy új világ bontakozik ki lelkében.
Mint téli homály, tűnik tavaszi égen,
felragyog benne, Isteni fényességed.
Átformálja jellemét alkotó kezed,
megújul értelme, célja életének.
Új útra lép, melyen követ Uram Téged.
Nem vonzzák többé a nagyvilági fények,
igaz, Isteni öröm ébred szívében.
Felfedezi mit eddig tán észre sem vett,
mennyi csodát, szépséget rejt a természet,
mit emberi elme felfogni sem képes.
Árad ránk magasból Isten dicsősége,
fényében tündöklik tavasz, nyár szépsége,
magasztalja Istent, minden teremtménye.
Illatos virágok, zengő madárének,
szellő susogása, a zöldellő rétek.
Csermely csobogása, méhek zümmögése,
napsugarak tánca a tenger tükrében,
csillag ragyogása éjszakai égen.
Ha lelki szemekkel is lát már az ember,
nyilvánvalóvá lesz önnön kicsinysége,
és a Teremtő végtelen szeretete,
mit ránk áraszt lázadásunk ellenére.
Schvalm Rózsa
Uram, bocsásd meg én nagy vétkemet:
Amíg vad hordák csúfoltak, gyaláztak,
Míg üvöltötték a „Feszítsd meg!”-et,
Melegedtem tüzénél a világnak,
És megtagadtam drága nevedet,
Én, tanítványod, egy szolgálólánynak.
Uram bocsád meg: Gyönge hitemet
A sátáni erő úgy megtépázta!
Ki ott akartam állni melletted
Utolsóként – neved megvallni gyáva –,
Remegő szívvel kerestem helyet,
Ahol zokogjak a kakas szavára.
Uram, áraszd rám is Szentlelkedet,
Hadd lehessek egy szerény tanítványod!
Saját erőmmel már nem kérkedek.
Szavad vigyázom, utaidon járok.
Vezéremül ha küldöd lelkedet,
Nem rendít akkor semmi. Bizton állok.
Bácsi Sándor
KERESZTYÉN VERSEK 