RSS

gyermeki lelkület címkéhez tartozó bejegyzések

VALAMIT KAPTAM

Valamit kaptam, nézem, forgatom.
Oly tiszta, mint a harmat a füvön,
s értékesebb, mint sok-sok drágakő.
Csak ő képes ajándékozni így,
a szeretet csöpp fejedelme, a
gyermek, kinek a szeretete még
nem „zengő érc vagy pengő cimbalom”.

Valamit kaptam, nézem, forgatom,
szív adta szívnek, szívből, szívesen:
„Én jó leszek, hogy ne légy szomorú!”

Füle Lajos

 
Hozzászólás

Szerző: be június 28, 2014 hüvelyk Füle Lajos, Gyermeknap

 

Címkék:

BABARUHÁK

A kád szélén babaruhákat
lebbent meg az ajtónyitásra
ébredő szél, szökik a pára.

Juditkáéknál nagymosás volt.
Babaruhák: picike rékli,
szoknya, kötény – mosolyos órák
kellékei, köznapi dolgok –,
a gyerekkor kicsiny csodái.
Harmatosak, kedves-üdék mind,
szinte a nap süt ki belőlük
friss, ibolyántúli sugárral.

Megmelegszik tőlük a szívem,
s észrevétlen hal ki belőle
a fáradtság, ború, levertség
sok-sok öreg kórokózója.
Játsszunk egyet! Kezdjük el újra
a szépséget, a tisztaságot!
Tartsuk csap alá a szívünket,
tegyük tisztába – a világot!

Füle Lajos

 
Hozzászólás

Szerző: be június 28, 2014 hüvelyk 40_Máté, Füle Lajos, Gyermeknap

 

Címkék: , , ,

GYERMEKSZEMEK

Egy kicsi gyermek képe kísér el
mindenűvé a tiszta szemével,
tiszta szemében nagy ragyogással,
csodavárással, bizakodással.
Csüggeteg, tépett, szomorú lelkem
vággyal ezerszer rajtafelejtem.
Apja meg anyja tenyerén hordja.
Mosolya van csak, nincs neki gondja.
Szeretet erős, ölelő karja
ringatja, óvja, védi, takarja.

Megnőttem én már, nagyon megnőttem.
Nem vagyon én már gyenge, erőtlen.
Járni a lábam megtanult régen.
Tévelyegni is rengetegében
ennek a földnek… botolni, esni…
Régi helyébe újat keresni.
Megnőttem én már, nagyon megnőttem.
Átok utánam, átok előttem:
kutató elme, keserű kétség…
fagyos lehelet… ború, sötétség.

Volna, ki engem vinne, emelne,
Kiben a lelkem célt, utat lelne.
Messze elűzne felleget, árnyat,
vinné a gyönge, vinné a bágyadt
gyermeket lágyan, ölelve, védve,
által az éjen hajnali fénybe.

Csak hinnék benne! Csak bíznék benne!
Gyermeki, édes, jó sorsom lenne.
Borúja gondnak sose borongna,
felhőt se vonna bús homlokomra.
Tele lehetne két szemem fénnyel,
tiszta örömmel, drága reménnyel.
Tele lehetne nagy ragyogással,
Csodavárással, bizakodással.

Tűnődöm a kis mosolygó arcon.
Tusám, küzdelmem, mennyi a harcom,
mivel megnőttem, nagyon megnőttem,
mert nem vagyok már gyenge erőtlen. –
Magam vívódom, nem bízom másra…
se kegyelemre, se megváltásra.
Jaj, ne tovább így! Jaj, átok ver meg!
Legyek erőtlen! Ó, legyek gyermek!
Sajog a szívem, eped a vágyam:
Kegyelem karja, emelj föl lágyan!
Rád hagyom, bízom, utam és tervem,
életem, álmom, könnyem, keservem,
mindent, ó mindent! Hadd nyerje vissza
két szemem azt a gyermeki tiszta,
drága mosolygást. Nevető fénnyel:
boldog örömmel, égi reménnyel:
hadd legyek tele nagy ragyogással!
Csodavárással! Bizakodással!

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk 40_Máté, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , ,

GYERMEK A RENDELŐBEN

A kisleány ott áll a rendelőben.
a furcsa gépek mintha mind őt lesnék.
S a doktorbácsi már be is ültetné
abba a félelmes, nagy székbe: ,,Tessék!’’

Nem, még nem ül le. Kijelenti bátran,
hogy előbb kettőt kérdezni szeretne.
,,Halljuk!’’ – mosolyog rá a doktorbácsi,
hiszen ő mindig kész a feleletre.

,,Értesz-e a fogakhoz?’’ – tudakolja
kis Piroska ötéves bölcsességgel.
,,Ó, hányat találsz, akit én kezeltem,
kis barátaid közt, ha széjjelnézel!’’

,,Ott a Sárika, Jancsi. Kit mondjak még?
A patikus bácsiék Klárikája.
Kérdezd meg őket! Vígan szaladgálnak!
Mi lenne, ha foguk most is fájna?’’

Ez a válasz megnyugtatóan hangzik,
valóigaz. De hátra még a másik.
,,Szeretsz-e engem?’’ – Kérdezi Piroska
a kedvesen mosolygó doktorbácsit

,,Szeretlek-e? Hát hogyne szeretnélek!’’
Mivel semmi hiba a feleletben,
a kis paciens beül a nagy székbe
most már nyugodtan, kék szeme se rebben.

Ha a doktorbácsi ért a fogakhoz,
s szereti őt, akkor mi gondja lenne?
Jöhet most már a fúróval, fogóval.
Piroska békén tűri. Bízik benne.
*
Ó, így szeretnék békén bízni én is!
Félelmetes nagy rendelő az élet,
de jól ismerem, aki kezel benne
s az Ő feleletétől én se félek.

Ha megkérdezem, ért-e a dolgához,
s ha megkérdezem, hogy szeret-e engem,
rámutat értem átszegzett kezére,
És szabad bízó kisgyermekké lennem.

Lehet fogó, fúró, akármi szerszám,
ha ott látom abban a drága kézben,
amelyik mindig tudja, mit cselekszik,
s fenn a kereszten vért hullatott értem.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2011 hüvelyk 40_Máté, 41_Márk, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , ,

SZERESD A GYERMEKET!

Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva-
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.

Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidorán a mennyek ajtaját.
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyam a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!

Móra Ferenc

 
Hozzászólás

Szerző: be március 22, 2010 hüvelyk 40_Máté, ALKALMI, Gyermekbemutatás, Móra Ferenc

 

Címkék: , ,

KÉRDEZ A GYERMEK

„Ott fenn lakott a csillagok felett,
de mikor karácsony este lett,
lejött a földre, mint kicsiny gyermek.
És – ó –, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt. Ő, az Isten Fia.
Elhagyta értünk az egeket.
Ugye, apukám, nagyon szereted?”

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat.
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.
„Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kislányod vagyok.
És Ő, az Isten Fia, Ő a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugye, apukám, nagyon szereted?

Kint csillagfényes, hideg este… tél…
Bent apja ölén kisleány beszél.

„Ott sem nyughatott, szalma fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek idején.
Halálra keresték a katonák.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugye, apukám, nagyon szereted?
Az apa leteszi a gyermeket.
‘Ugye, szereted?… Ugye, szereted?’ –
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Istenfia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte, és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneket:
– Szegény lett érted. Ugye szereted?

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be március 17, 2010 hüvelyk Karácsony, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék:

EDDI

Napsugaras vasárnap reggelen
a villamos sárgán megáll velem.
A kis téren keresztülsietek.
Iskola vár. Iskolásgyerekek.
Elhagyom az arany-sugárözönt,
és csendülő „Erős várunk!“ köszönt.
Állok az ünneplőbe öltözött
pöttöm fiúk, pici lányok között.
Szívünkből ének, imádság fakad
és elhagyja a komor falakat.
Száll, száll a kéklő magasságon át.
Keresi Istennél az otthonát.

Iskola ez. Tanulunk valamit.
Nyitva a Bibliánk. Hinni tanít.
Elolvassuk a szent történetet,
ahogy a nép ezrével sietett
hallani a Mester szelíd szavát…
s a pusztaságban, ahol rátalált,
nem volt kenyér. Csak egy fiúgyerek
vitt két halat s öt árpakenyeret.
S ötezrek mind jóllaktak vele!
Hogyan lettek még kosarak tele
az eledellel, ami megmaradt
a kék galileai ég alatt!

Évi kételkedik. Az nem lehet!
Hogy ennék öt kenyérből eleget
ötezer ember. Nem sok egy falat,
annyi sem jut egynek, s dehogy marad!
Fürtös fejébe ez sehogy se fér.
Jól tudja ő, hogy mennyi egy kenyér,
és megtanulta, mi az egyszeregy.
Akárhogy számolgat, most mégse megy.

Nem látja Jézust. Hiába az egész.
De máris ugrik, bátor harcra kész
a másodikos, szőke kis Dezső.
Jézus tette! Mindenre képes Ő!
Ha egy darab kenyér lett volna csak,
akkor is elég, akkor is marad,
akkor is megcselekszi a csodát,
és ezereknek táplálékot ád!

Eddike is nagyon jelentkezik.
Felém mutatja csöpp, rózsás kezit
– Csak egy falat sima gyerektenyér – :
„Ha ekkora lett volna a kenyér!“
(kisujjából mutat egy darabot):
„Ha ennyi kenyér lett volna csak ott:
az ÚR Jézusnak nem nagy valami
ötezret ennyiből jóltartani!“

Boldogan, mosolyogva hallgatom.
Napsugár csillan be az ablakon.
Ó, most kilesett bennünket a nap!
Látta, hogy Eddiék tanítanak.

Hisz bárha mind idesereglenék
ez a hitetlen, koldus nemzedék
és megtanulná, mért olyan szegény,
elsős kis Eddi gömbölyű kezén!
Én, a tanítvány boldogan lesem.
Csak egy áment mondok még csendesen.
– Napfény nevet be a nagy ablakon. –
Hazafelé is elmondogatom
az új leckét… A Mester adta fel:
„Ha mint a gyermek, olyan nem leszel…“

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be március 16, 2010 hüvelyk 42_Lukács, 43_János, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , , ,

 
%d blogger ezt kedveli: