RSS

Isten dicsőítése címkéhez tartozó bejegyzések

NÉMELY TAVASZI MADARAKRÓL

Amikor a melegűlt tavasz a kebelét kinyitotta
És a leggyönyörűbb víg nap az égre kerűl,
Minden kis féreg csúsz-mász vagy szökdös alá s fel
S a nap alatt kedvét tölti szokása szerént.
A barom a gyepeken legel és fickándoz; azonban
Menvén a vídám pásztor utána, süvölt.
A madarak csevegési miatt hegyek oldali csengnek
Szép hallgatni miként zeng valamennyi madár.
A verebek csevegik repdesve: csirip! csirip! a gyász
Fecske: firics! fricsér! a cinegécske: vicinc!
A pintyőke: pipinty! a csíznek ez a szava: csíz csíz!
A tenglic: tinglinc! így magyarázza nevét.
Mondja pacsirta: Vidék! ki-ki dícsér, mind kiki dícsír!
Erre rigó görögül mond: flüaréo! ió!
Banka pedig: to to tót! jó tót vót! hup! hup! upup! hup!
Úgy makog; a kakukk is mondani szokta: kukuk!
S nemdenem éneke közt cseng a kis fülemülének:
Gyüjj gyüjj! gyüjj csak gyüjj! füttyre tanítalak itt?
Egyszóval valamennyi madár énekre hevült már
Mindenik a gyönyörű víg kikeletnek örűl.
Hát mikor én látom hogy Apollóm rám mosolyog; már
Nemdenem a citerám végyem örömmel elő?
Jer citerám! zengjünk mi is a természet Urának
Amikor a napfény gyenge mezőre kihív,
Hol valamennyi madár mikor énekel, arra tanítgat
Hogy van azoknak urok! van! ki nekünk is Urunk.
Aki beléjek adott egymást értő különös szép
Hangokat, és azzal tisztelik őtet azok.
Kik ha valósággal tudnák az okok folyamatját
Mint az idő nyíltát érezik, észre veszik;
Tiszteletében a legfőbb Jónak megelőzvén
Áldozatúl vinnék éneki hangjaikat.
Ámde nem értelem az, hanem érzelem és különös hang
Amiket a kikelet bennek örömre fakaszt.
Így ha mit ösmérnünk lehet a természet Uráról
Mindazokat nékünk engedik által ezek.
Úgymint akiknek nem csak csupa nyelvet ajánlott
Sőt tudományhoz okos lelket is önte belénk.
Akiknek nyilván szól mind az okok folyamatja
Mindez az égi sereg mely örömébe cseveg.
Mondjuk azért mikoron az egek seregére tekintünk:
Légy áldott menny s föld atyja! hatalmas Ura!

Édes Gergely

 
Hozzászólás

Szerző: be április 8, 2015 hüvelyk Tavasz

 

Címkék: ,

HANGSZEREK

Hangszerkereskedés.
A kirakat még villanyfényben ég.
Ajtaja zárva rég.
Egy pillanat.
A lábam sürgősen továbbhalad.
De még sokáig utánam rémlenek
a néma hangszerek.
Hiszen a lelkük lelkemmel rokon.
Mennyi zsongó muzsika szunnyad
a hallgató, a titkos húrokon.
Vajon ki kelti fel?
Művész, akire tenger szív figyel…
dobban, érez…
kinek mosolya, könnye ezreké lesz.
Indulójára léleksereg indul,
s a föld poros határain túl
mind magasabbra, magasabbra ér…
éled az elhaló remény?!…
Vagy kopott kontár, akinek kezén
a szent titok, a zengő költemény
alszik – hiába szánod –
véget nem érő csipkerózsa-álmot?

Nagy a hangszerkereskedés.
Sok a hangszer, de a művész kevés.
Mind, tudom, mind művészre várnak,
s odajutnak pénzes kontárnak.
A cremonai hegedű sem tudja,
ha megveszik hová visz az útja.
Csoda vagy játék, fület sértő,
minden lehet: angyal, kísértő…
Szférák zenéje tudna lenni…
hiába: nem függ tőle semmi.
Száz lehetőség, s tehetetlen
pihen rideg kalmárkezekben.
Még most is látom: fényes kirakatból
sóvárgó húrjuk a szemembe néz.

Ó, milyen megbecsülhetetlen,
hogy bár a lelkük lelkemmel rokon,
a sorsuk idegen,
s nincs hideg, számító kalmárkezekben
a hangszerem.
Enyém és engem illet számadás.
Tőlem függ, hogy mivé lesz,
hogy kontárkézre jut, – vagy célhoz ér
az Alkotó örök művészkezéhez.

Sokáig rossz sáfára voltam.
Játszhatott rajta kontárhangulat
és kontárfájdalom.
De jött a művész, jött és egyre kérte:
„Hadd játsszam rajta már az én dalom!
Én alkottam, én formáltam szeretve,
a húrjai titkát én ismerem.
Azóta nem is játszik rajta senki más,
feledtem régi dalt és régi lázat.
S ha kezébe’ zenél,
a muzsikája ha lelket elér,
könny ha kicsordul, szem ha felragyog,
hullám csap át felettem: halk alázat.

A kirakatból
hallgatag húrok ragyognak felém.
Lesz-e, aki felébreszt,
alvó muzsika, zengő költemény?
Lesztek-e győztes, szép csodává,
amivé alkotótok tervezett?…
Én embersorsomat dicsérem
és áldva áldom a művészkezet.

Túrmezei Erzsébet

 
1 hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , , , , , ,

SOLI DEO GLORIA

Ha újra csak Bábelt építenék,
valamit magamnak és nem neked;
terveim, vágyaim épülő tornyán
hogyha villámgyors gondolatkezek
munkálkodnának, ég felé növelnék…
ha újra, újra csak Bábelt emelnék:
Uram, Te mindet elszélesztheted.
Széleszd el, kérlek,
és álljon ott a vágyam tornya csonkán.
A győztes énnek büszke zászlaja
sose lebegjen ormán!
Sose kacagjon, sose sírjon benne
öröm zenéje, fájdalom jaja!
Ó, amíg nincsen felépítve még,
Szélessz el minden gondolatot, tervet,
és ne engedd meg, hogy Bábelt emeljek!

Csak akaratod templomfalait
építsem egyre tiszta, szent kövekkel…
kristályos falak emelkedjetek fel!
Gloria… soli… Deo!

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk 01_1Mózes, 60_1Péter, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , ,

KEZDET ÉS A VÉG

Uram Te vagy, a Kezdet s Te vagy a Vég,
középpont, a lét kiinduló pontja,
Teremtő és fenntartó egy személyben,
a világ sorsának irányítója.

Emberi büszkeség a válság oka,
ha önmagát helyezi középpontba.
Saját sorsát önmaga irányítja,
Isten igazát, s tán létét tagadva.

Sötétet a fénytől, Te választod el,
és mi jó, mi rossz, Uram Te döntöd el.
Nem az a bölcs, aki magát annak mondja,
hanem az, aki hallgat a szavadra.

Nem mond rossznak jót, és a rosszat jónak,
s a keserűt édesnek nem hazudja,
Nem altat el részegítő itallal,
mert emlékszik Jézus, édes szavára.

Mellyel rávilágít az igazságra,
Isten szeretetére, jóságára.
A bűn állapotából elmozdulva,
helyreáll Isten, s ember kapcsolata.

Schvalm Rózsa

 
Hozzászólás

Szerző: be július 23, 2011 hüvelyk ALKALMI, Schvalm Rózsa

 

Címkék: , , , ,

TAVASZI SÉTA

Jöjj, sétáljunk egyet s szemléljük Istent a tavaszban,
ki borzos bokrok s fáklyás fák közt jár a kertben halkan,
ott lépeget a pázsiton s virágot gyújtogat,
tulipánt, árvácskát, nárciszt és gyöngyvirágokat.

S ott jár a hegyormokon ibolya-fellegekben,
hajnal, dél, alkonyat ragyog, ha mozdulata rebben,
a nap a bérese s szórja szerteszét
a termő élet magvait és kivirul a rét.

A dombokra Isten bársony mentét terít s ha kába,
jókedvű szél dalol, Ő fú arany sípjába.
Őt zengik a folyók, s nézd a tó gyémánt tükör,
oly mozdulatlan s benne az Ő képe tündököl.
Csízek, sármányok s fülemülék forró füttye zeng fel
madarak hangversenyeznek és Ő a nagy karmester.
A látható s láthatatlan világegység felett
az Ő oszthatatlan s bonthatatlan Lelke lebeg.

Ölbey Irén

 
Hozzászólás

Szerző: be április 15, 2011 hüvelyk 45_Róma, Ölbey Irén, Tavasz

 

Címkék: , , ,

TAVASZI DAL

Széttört bilincsét csörgeti
a kis patak,
hab-ajkai himnuszt Feléd
kiáltanak.

Ifjú erdőn, a most fakadt
zöld lomb alól,
ezer madár halleluját,
neked dalol.

A réteken szűz ajkaival
ezer virág
trónodhoz ontja álmatag
illatdalát.

Ezer rajongó napsugár,
fény-óceán,
hőn, lángolón ujjong Feléd,
dicső Atyám!

Dicső templommá változott
a végtelen,
hol minden szív Téged dicsér,
nagy Istenem!

 
Hozzászólás

Szerző: be április 4, 2011 hüvelyk ISMERETLEN SZERZŐ, Tavasz

 

Címkék: ,

DICSÉRETEK

A Szív vagy Istenem,
Átlüktetsz mindenen;
Át sok-sok kis dalon,
S a csillagtáboron.

Te vagy Uram, a Csend,
A halhatatlan Rend.
Elzúg a harc zaja,
Örök a csend dala.

Te vagy Uram, a Szentség,
Szeplőtlen, tiszta Fenség.
Én füstös lámpafény,
Bűnöknek éjjelén.

Te vagy, Uram, a jóság,
Kezedbe nyílnak rózsák.
Ha orcád rám ragyog,
Zengő tavasz vagyok.

 
Hozzászólás

Szerző: be április 4, 2011 hüvelyk ISMERETLEN SZERZŐ, Tavasz

 

Címkék: , ,

 
%d blogger ezt kedveli: