RSS

Luther címkéhez tartozó bejegyzések

VIRRADAT

Latin nyelvbe, tilalomba zártan
Hevert az Írás olvasatlanul.

…a wittenbergi vártemplom falára
októberi éj sötétje borul.
Nyugtalanul alszik lenn a város,
hűlő kéményekben gubbaszt a gond.
Hangtalanul kondul a harang,
ütése most egy emberszívben kong:
elszánt léptek riasztják a csendet,
szögek koppannak kalapács alatt,
árkuspapír fehérlik az ajtón,
s mire fölkel a Nap,
a könyv-veretről lepattan a csat!

Lukátsi Vilma

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be március 16, 2010 hüvelyk Lukátsi Vilma, Reformáció Vasárnapja

 

Címkék:

A WITTENBERGI OLTÁRKÉP ELŐTT

Turisták belépnek, kimennek…
Századok belépnek, kimennek…
Szép ősi templom, wittembergi.
Új meg új gyülekezet zengi
dicséretét az Úristenek.

Messziről jött magyar zarándok,
áhítattal én is megállok.
Kőbe, színekbe dermedt zsoltárt,
gót íveket és szárnyasoltárt
csendesen, sorra megcsodálok.

Szószéken áll a reformátor,
s valamit számonkér a mától.
Gyülekezete vele szemben
szavát issza, figyeli csendben.
Tartása, arca nyugodt, bátor.

Középen általszegezetten
Krisztus, a megváltó kereszten.
Luthernek Biblián a balja,
és jobbkeze, kinyújtott karja
Krisztusra mutat ihletetten.

Fénylik, ragyog a szárnyasoltár.
Ez vagy, Luther Márton! Ez voltál!
Ha így festett le jóbarátod,
így ismert, így hallott, így látott.
Krisztust hirdetted. Róla szóltál.

Századok belépnek, kimennek.
Múlt ad helyet ifjú jelennek.
Forrongó újban, mindig másban,
ezer meg ezer változásban
te megmaradsz mindig ilyennek.

Századok belépnek, kimennek,
te megmaradsz mindig ilyennek,
ugyanannak és soha másnak,
örök Krisztusra-mutatásnak.
Hirdeted jövőnek, jelennek,

mának holnapnak… jöhet más kor…
néha korszerűtlennek látszol
ezzel az örök mozdulattal.
De minket más ma sem vigasztal.
Te így vagy ma is – reformátor.

Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: ,

AZ ÓRIÁS

A wormsi birodalmi gyűlés 400 éves évfordulójára

Lefojtott álmok, lenyűgözött vágyak,
Zöldből szürkébe halványult remény,
Kiábrándulás, te keserű füst:
Oltárok romján imbolyogva szálló,
Gyász, mely hamuban tépi önmagát,
Gyengeség, melyre egy világ zuhant,
Törpék mi mind, akiknek óriások álmát
Álmodni adta Isten:
Jertek ma velem.
Jertek, kapaszkodjunk az óriásba!

Ki hát az óriás?
Az, kinek homlokán
Ijesztőn tündököl a büszke bélyeg:
Ha kell: egy világ ellen egyedül.
Egyedül. Hallottátok ezt a szót?
Úgy hangzik ez a szó mint egy sirám.
De úgy is mint egy diadalkiáltás!
Nézzétek őt.
Ott áll a szörnyű körben,
Egy vas- és aranygyűrű közepén.
Sisakok, dárdák, kardok, koronák,
Zászlók veszik körül.
Egy embererdő, egy világvadon –
És azzal szemben ő.
Egy lélek.
Milyen kicsi. – És milyen végtelen.
Ó, mert a lelkében az Isten él.
Valami, ami nála több,
Amit meglátott önmaga felett.
Amit nem lehet onnan kitörölni,
És amit letagadni nem lehet,
Ami tüzes korbáccsal kergeti
Irgalom nélkül végig a világon
És ösztökéli: tégy vallomást rólam.

S ő vallomást tesz: Nem tehetek másképp.
A vasmaroknak, amely kinyílt előtte,
Szívét odaveti:
Szorítsd hát, világ!
Állítsd el lassan minden dobbanását.
Vajon amit dobog: azt is megfojtod-e?

Istent dobogja – és az Isten él!
Igazságot dobog – s az eszme él.
Hitet dobog – s az nem hal meg soha.
Szabadságot – s a szabadság örök.

Látjátok nőni ezt az árva árnyat,
A barát árnyát egy világ fölé?
Hallotok döngő léptei nyomán
Recsegni korhadt birodalmakat?
Mert ami korhadt, az a korhadásé!
És ami lélektől lett: megmarad.

Lefojtott álmok, lenyűgözött vágyak,
Zöldből szürkébe halványult remény,
Kiábrándulás, te keserű füst:
Oltárok romján imbolyogva szálló,
Gyász, mely hamuban tépi önmagát,
Gyengeség, melyre egy világ zuhant,
Törpék mi mind, akiknek óriások álmát
Álmodni adta Isten:
Jertek ma velem.
Jertek, kapaszkodjunk az óriásba!

Reményik Sándor

 

Címkék: ,

ISTEN HARSONÁSA

Mint gyermek indult el a kis bányász házból.
Aztán elbúcsúzott jó tanítójától,
majd egy napon feltűnt, mint Ágoston-barát,
kolostori cella képezte otthonát.
Sanyargatta testét, böjtölt és vezekelt,
alig vett magához valami eledelt.
Bűnnel terhelt szívét egy vágy töltötte el:
Üdvösség honába hogyan juthatna fel.
Kolostortársai látták térdepelni,
„Mert az üdvösséget ki kell érdemelni!” –
ezt vallotta akkor minden ő kortársa.
Suhogott is sokszor önsújtó korbácsa
mely ott függött mindig kis cellája falán,
ha testi vágyai rátörtek néha tán.
S egy napon csodásan ragyogott fel benne
Isten Igéjének tiszta, szent értelme:
Isten mindenkinek adott amnesztiát.
Mindenkiért halni engedte szent Fiát!
Kegyelem, hit által, minden elítéltnek! –
Gyógyír volt ez Luther megsebzett szívének.
S e naptól túlnőtte cellája négy falát.
Levetette végleg a szürke szőrcsuhát.
Repesett a szíve és lángolt a lelke.
Börtön volt már neki a kolostor csendje.
Szívére szorítva kapcsos Bibliáját,
vitte azt, mint Isten Igéje fáklyáját.
Szentlélek járta át, hevítette lelkét,
s eloszlatta minden eddigi félelmét.
Bár sokszor szembe szállt vele a fél világ,
ő akkor sem hátrált, nem adta fel tanát.
Írása eljutott országhatáron át,
távoli népek is figyelték már szavát.
Krisztus volt alapja harcának, hitének.
Csatlakoztak hozzá gazdagok, szegények.
Bár ellenségei nem nézték tétlenül,
Luther mégis helytállt mindenütt emberül.
Így lett a szerzetes Isten harsonása.
Beszél ma helyette sok szép tanítása:
Csak hit által lehet igazzá az ember!
Csak Krisztussal nyerhet csatát a bűn ellen!
Bár a fáklya-vivőt már rég kripta zárja,
De mit bátran emelt, ma is ég a Fáklya,
s lobogva hirdeti szerte e tiszta fény:
Hit által van üdvünk, a Krisztus érdemén.

Pecznik Pál

 
 

Címkék: , ,

JELIGE

Kínálhattak arannyal és ezüsttel,
bíborpalásttal, hiú tömjénfüsttel.
Barát volt, egyszerű, igénytelen.
Megállt és keményen azt felelte: „Nem!”
Mert nem tehetek másképp…”

Ezért lett nagy, ezért lett Isten hőse,
diadalmas, véres tusák erőse.
Emlékéhez, mi nem győzhet a pokol:
új nemzedék ezért zarándokol:
Mert nem tehetett másképp.

Bár így állhatnék kőszikla-keményen!
Gyönyör ne vonna s ne riasztna szégyen!
És lenne úr az életem felett
egy akarat, egyetlen felelet:
– Én nem tehetek másképp.

Akarja Isten? Így akarja? Akkor
nem tudok másról, vágyról, akaratról,
vérezzen bár a lázadó szívem.
Nekem mennem kell. Indulok. Igen.
Én nem tehetek másképp.

Gúny, megnemértés, rágalom ha hull rám,
de akkor is, ha szeretet borul rám,
lepergő könny áztatja lábnyomom,
hadd égjen ott vonagló ajkamon:
– Én nem tehetek másképp.

Lutheri lélek, légy úrrá felettem!
Homályba födve bár és megvetetten –
de bélyeged díszítse homlokom,
s valljam áttörve minden poklokon:
– Én nem tehetek másképp.

Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , ,

LUTHER

A terem tömve, feszült csend van.
A viharvert wormsi falak
lélekdermesztő komolyságban
zord vádaktól visszhangoznak:

„Istenkáromlás! Eretnekség!”
Szörnyű szók csattogva szállnak…
A tömeg izgatott, lázban ég:
ennyi bűn csak halált várhat.

Luther áll és keményen hallgat.
Lélekharcát már megvívta.
Vallani ő csak egyet vallhat,
kár minden szó, minden vita.

Jöjjön börtön, és jöjjön halál,
száz veszély és ezer örvény:
Ott fenn az ormon, ahol ő áll
más a rend és más a törvény!

Nem ember írta, hanem Isten.
Abból elvenni nem lehet,
és nem tehet hozzá senki sem!
Ez az amit ő hirdetett.

S körülte tovább dúl a szóharc,
záporoz a szitkok nyila.
Gyűlölködve nézi száz meg száz arc
s kiáltja, hogy „vonja vissza!”

Tovább hallgatni nem lehetett.
S szólt Luther hős-szerényen:
„Itt állok… másként nem tehetek!
Isten engem úgy segéljen!”

Nemes Erzsébet

 
 

Címkék: , ,

OKTÓBER 31 UTÁN

Vitára senki sem jelentkezik.
De a tételek világgá röpülnek,
mint fészekhagyó madarak.
Már nyomtatott lapon suhannak,
most még latinul,
holnap németül,
azután mindenféle nyelven.
S a wittembergi szerzetes,
teológia tudós tanára
döbbenve nézi röptüket:

„Istenem, Istenem!
Ha Te játékot akarsz kezdeni
szegény szolgáddal, énvelem,
Temagadért cselekedd egyedül!
S oltalmazz, bele ne keverjem
tulajdon bölcsességemet!”

A tételmadarak suhanó röptét
megállítani többé nem lehet.

Luther lázasan írni kezdi hát
tételeinek magyarázatát:
„Az egyház reformációra szorul.
És az nemcsak a pápák dolga,
hanem az egész nagyvilágé,
de méginkább magáé az Istené.
Mikor jön el, Ő tudja egyedül.”
És mélyet sóhajt: Bár ma kezdené!
Bár ma virradna boldog hajnala!

Nem sejti még, hogy, amit várva vár,
Isten már el is kezdte – általa.

Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , ,

 
%d blogger ezt kedveli: