A SÁMLI

A sámli szürkén, személytelenül
kuporgott benn a leghomályosabb
sarokban… ott a fényes bútorok
honában eltűrt senki volt az árva.
A pianínó szinte meg se látta,
az intarziás szekrény gőgösen
illegetett fején egy hetyke vázát,
kuncogva álltak tarka szőnyegen
a karcsú lábú székek: büszke pávák.

Mikor a szöszke kisfiú belépett,
felé fordultak hívón mosolyogva.
De ő szaladt az elhagyott sarokba,
és átölelte szótalan a sámlit,
kicipelte a szoba közepére,
s hozzásimult, mint hűséges barát…

– És betöltötte lassan a szobát
a kicsinyek különös dicsősége.

Füle Lajos

 

BOCSÁSD MEG EZT!

Nézd, kisfiam, apád ma fáradt,
nem bírja el terhét a szónak.
Nincs itt helye a nyargalásnak,
csend-jászolhoz kösd most a csikódat!

Tudom, tudom: már reggel óta
várod, hogy majd az esti óra
új színeket, élményeket hoz.
Bocsásd meg ezt: búmban ne ostorozz!

Csókolj meg, így, ne sírj no, menj el,
játssz egy kicsit! Én meg lefekszem.
Takarj be egy kevéske csenddel!
Könnyebbedik talán kereszten.

Füle Lajos

 

A RÓZSAKERTBEN

A rózsakertben
gyermeksereg játszik,
hancúrozik
a fűben és cicázik.
Rázza, veri
a karcsú rózsafákat,
száll száz szirom:
kitépett lepkeszárnyak…

A sok gyerek
a sok sziromra gázol,
egy ágat is
letör egy rózsafáról.
Bimbót nyitott,
már illatát lehelte,
fonnyadva lel
ma rá a naplemente.

Nem lesz soha
belőle büszke rózsa.
Kis szöszke lány
egy tüskét tép le róla:
„Nincs még ilyen,
emlékbe elviszem ezt.”
Fut is tovább,
beszéde szinte dermeszt.

Nincs még ilyen?
Ne tudd meg, szöszke lányka,
hány tüske van
az út finom porában!
Ne tudd, ne sejtsd,
milyen a dolgok íze,
s hány tüske jut
a lábba meg a szívbe!

Ha elhagyod
korod – e rózsakertet –,
ki menti meg
tüskétől árva lelked?
Bűntől ki véd,
hogy durva láb nem érjen,
ha szirmaid
ott szállnak már a szélben?!

Gyermeksereg
a rózsakertben játszik,
hancúrozik
a fűben és cicázik.
Tüskéhez ér
s kicsöppen néha vérük.
…
Imádkozom
lehajtott fejjel értük…

Füle Lajos

 

A KISFIÚNK A BIBLIÁVAL

A kisfiúnk kocog a Bibliával,
csendes helyet keress tűnődve – rávall –,
mint a nagyok, „olvashat” örömére!
Hiszi, viszi, olyan komoly a képe!
Kinyitja, és botorkál szeme rajta…
Nem tudja még, hogy megfordítva tartja.

Füle Lajos

 

MINT A GYERMEK

„Mikor gyermek valék,
Úgy szóltam, mint gyermek” *

– Mostanában olyan
kedves ez az Ige
érzékeny fülemnek.
Kicsi fiúnk sok-sok
mondanivalóját
úgy megmagyarázza!
Díszíti virággal,
menti szeretettel,
értelmetlenségét
is, ha egyszer-egyszer
fülem meg is bántja.
Ez az Ige sohsem
szólal meg hiába.

Hisz úgy szól, mint gyermek,
hisz úgy él, mint gyermek.
Pár esztendejéből
így is olyan ízes
gyümölcsök teremnek,
lelke mezejéről
így is oly üdítő
virágok fakadnak!
Talán szegényebbek
leszünk mi is, ő is,
mire elmaradnak.

Szóljon örömünkre,
szóljon hát, mint gyermek,
s nyitogassa szívünk
rég bezárt ajtóit:
a gyermeki lelket!

Füle Lajos

*1Kor 12:11