RSS

halál címkéhez tartozó bejegyzések

A NAGY VIZSGÁN

A III. á), mind a kedves társak,
ravatala körül zokogva álltak.
S ott feküdt csendesen, fehéren mint a
lehullott hópehely, a kis Alinka.
Jaj, soha többé nem indul a lába
friss, reggeli órán az iskolába.
A fehér kéz betűt betűre vetve
nem ír többé a dolgozatfüzetbe.
Ajka nem nyílik mondani a leckét.
Alinka elment, pedig úgy szerették.
A bizonyítványosztást meg se várta.
Szárnyra kelt, mint a költöző madárka.

Talán korán volt útnak indulása.
Talán hiányos maradt a tudása.
Amerikáról nem tud… rég hiányzott. –
De jól ismeri már a mennyországot.
A III. á)-t bár alig hogy kezdte,
a másik iskolát már elvégezte.
Jézus se látta már annak hiányát,
s vizsgára vitte kicsi tanítványát.
Bölcsek, tudósok állnak ott remegve.
Alinka bátran néz a napszemekbe.
S míg a kérdések titkos zengzetétül
értelem, elme éjbe, mélybe szédül
és fel nem éri elrejtett csodájuk:
gyermekhite még tud felelni rájuk.
Mi még itt a földi iskolába járunk.
De amíg várjuk a bizonyítványunk,
s nem hagy nyugodni: Jaj, hogy feleltünk?
– a nagy vizsgára készül-e a lelkünk?
Ő már megállta, s örök dicsőségben
zeng hozsannákat odafenn az égben.
A földi bizonyítványt meg se várta.
Szárnyra kelt, mint a költöző madárka.

Túrmezei Erzsébet

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Túrmezei Erzsébet, Temetés

 

Címkék: , ,

EGY ÚT VEZET CSAK ÉGBE

Keskenypalló örvénylő ár felett.
Sötét, mélységes szakadékon át,
odaöntve egyetlen út gyanánt,
két összerótt hatalmas szálfa: mint
kereszt.

A szakadék szélén egymásután
lépnek elő a vándorok.
A túlsó partról érkező sugár
megvilágítja halvány arcukat.
A mélységtől mindegyik visszaborzad,
remegve hátrál, s híd után kutat.
Aztán riadtan nézi a keresztet,
az egyetlen utat.

Hol a jótettek, és érdemek fénylő,
tarka ívű szivárványhídja itt?
Lelkek bolyongnak a félelmes parton.
Vallatják az öröklét titkait.
Sikoltó sírással hidat keresnek
és nem találnak sehol csak keresztet.

Kereszt… kereszt… nem ismerős nekik?
Lenn tele volt vele az életük.
Találkoztak mindennap szüntelen.
Állt úton-útfélen.
Templomok tornyán égre csillogott,
setéten állt minden oltáron ott,
és határszéleken árválkodott.
Odatűzték a magányos tetőre,
ezerszám őrködött a temetőre.

Ó, még ékszert is csináltak belőle,
és olyan megszokott lett… megszokott.
Most mégse mernek megindulni rajta,
hogy átjussanak fénylő, biztos partra.
Úgy rettegik a megszokott keresztet.
Sikoltó sírással hidat keresnek.
Az az egyetlen út a túlsó partra,
nekik gúny, nekik, ítélet jele,
mert odalenn nem törődtek vele.

De az a gyermek… mintha nem is félne.
Mosolygó arccal odalép a szélre,
s a nagy kereszten úgy indul a lába,
mintha az Isten mentő kezén járna.
És az az asszony… nem szédül alá?
– hisz a magányos hídon nincsen korlát.
Nem! Míg ott lenn pusztaságokon járt,
kereszt vezette, kereszt támogatta,
s biztos a lépte,
bármit üvölt a gyilkos ár alatta.
Remegő térddel megindulna más is.
– most jó volna a kereszt menedékül! –
de meginog s a titkos mélybe szédül.

Mind odaérünk.
Megáll a szívünk és meghűl a vérünk.
S aszerint vár ránk kegyetlen ítélet,
hogy lenn a kereszt lelkünknek mivé lett.
A szédítő, kavargó ár felett,
sötét, mélységes szakadékon át,
odadöntve, egyetlen út gyanánt
vár reánk a kereszt.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Evangelizálás, Túrmezei Erzsébet, Temetés

 

Címkék: ,

EGYÜTT MENTÜNK

Testvérekké tett
ádventi vágy, karácsonyi öröm.
A csillagvonta, titkos fénykörön
belül mindenki testvér.
Te azt kerested, amit én keresetem.
Én azt kerestem, amit te kerestél.

A földi, szép karácsonyokon át
örök karácsony útján vándoroltunk.
„Közelebb Hozzá!” – súgta a szíved.
„Közelebb Hozzá!” – verte az enyém.
És nem álltunk meg, és testvérek voltunk.

Halott vagy. Tudom. Sírban vagy. Tudom.
De én nem láttam halott arcodat,
sírod mellett se álltam.
Hogyan is keresnélek a halálban?!
Mi mentünk az úton,
örök karácsony útján
teveled mentem én.
„Közelebb Hozzá!” – súgta a szíved.
„Közelebb Hozzá!” – verte az enyém.
Aztán fényes kapu tárult az éjben
és égi csengő halk hívásaképpen
szólalt a hang:
„Giling-galang! A karácsonyfa kész.
Ádvented véget ért. Giling-galang!”
Gyermekörömmel áthaladt a lábad.
A fényes kapu bezárult utánad.
Égi fenyők lobogó lángja mellett
Beteljesült minden ádventi vágyad.

Örök karácsony útján együtt mentünk.
Ádventi vággyal most is megyek én.
„Nyugodni Benne!” – súgja a szíved.
„Közelebb Hozzá!” – veri az enyém.

Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , ,

Ó, NEM HALÁL AZ…

Ó, nem halál az, nem, nem,
Az Úrhoz menni föl,
E bús földről kiszállni,
S ott fönn otthont találni,
Hol csillag tündököl.

Ó, nem halál az, nem, nem,
A menny polgáraként
Édes békében élve,
Jajtól, bajtól se félve,
Élvezni fönn a fényt.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Ha Krisztusom fogad,
Ülvén királyi széken,
S kegyelmét osztja nékem:
,,Jöjj s lásd meg arcomat!’’

Ó, nem halál az, nem, nem,
Amerre ő halad,
nyomában járni-kelni,
Kies mezőkre lelni,
Az élet-fák alatt.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Koronás fővel ott,
Az égi fény-körökbe
Őt áldnunk mindörökre,
Ki bűnből megmosott.

Ó, nem halál az, nem, nem,
Világnak Üdve, Te,
Ha árad bőven s mindig,
Nem csak cseppekben, mint itt,
Kegyelmed tengere!

Malan Cézár
ford.: Vargha Tamás

 

Címkék: , ,

NEM FÉLVE

Kit az Úr Jézus megtalált,
nem félve várja a halált,
neki az ígéret elég,
s a meghalás is nyereség.

Füle Lajos

 
Hozzászólás

Szerző: be július 8, 2009 hüvelyk ALKALMI, Füle Lajos, Temetés

 

Címkék: ,

NE FÉLJ!

Mintha látnám a fehérruhás szentet,
amint Jairus házához közelget,
s hírül hozzák, hogy meghalt a leányka!
Jézus ránéz az elsápadt apára:
„Ne félj, csak higgy!“

Ha ránk is így szakad a fájdalom,
szerettünket látva a gyászpadon,
s kiáltjuk: Nincs már aki segítsen!
Törjön át Jézus szava a bús csenden:
„Ne félj, csak higgy!“

Gárdonyi Géza

 
Hozzászólás

Szerző: be június 21, 2009 hüvelyk 42_Lukács, ALKALMI, Gárdonyi Géza, Temetés

 

Címkék: , , , ,

 
%d blogger ezt kedveli: