RSS

nyár címkéhez tartozó bejegyzések

AZ ELSZÁLLT PILLANGÓ

Egyszer egy leányka
játszott künn a réten,
szép tarka pillangó
bontogatta szárnyát
zöld-selyem levelen.

Milyen szép kis lepke!
aranyos a szárnya!
Ha enyém lehetne,
ó, de boldog lennék!
– Gondolta magába’.
Szép pillangó után
ott futott már messze,
s mielőtt megfogta –
a lába megbotlott.
S elröpült a lepke.

…Úr Jézus, könyörgöm,
Te adj elég erőt,
hogy el ne veszítsem
én meg a koronám
éppen a cél előtt.

Varga Erzsébet

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be július 3, 2009 hüvelyk ALKALMI, Varga Erzsébet

 

Címkék: , ,

KATICABOGÁR

Addig állt csak ujjaim hegyén
– nem is éreztem finom lábait –,
amíg pöttyös kabátja alatt
elrendezgette hártyaszárnyait,
aztán – váratlan színes villanás –
beletűnt a szikrázó kékségbe.
Igézettem bámultam utána,
megejtett a gondolat szépsége:
…az ég, a lég, a kék, a végtelen
kisebb csoda-e, mióta tudom,
amit az értelem földerített
a lét titkára leső kulcslyukon?
Mi a csoda? amit én nem értek?
Ám ha más érti, hol van a határ?

Nekem csoda már az is, hogy élek!
– Én mondtam?
vagy a katicabogár?

Lukátsi Vilma

 
Hozzászólás

Szerző: be július 3, 2009 hüvelyk ALKALMI, Lukátsi Vilma

 

Címkék: , ,

HAJNALI HARMAT

Integetnek a barna bokrok,
a napsugár olyan feloldott,
illatos, könnyű szél suhan.

Fák nyújtózkodnak arany ködben,
alattuk kék pillangó röppen,
a csendnek ezer hangja van.

Legyek harmatcsepp hús hajnalban,
csillogj bennem és süss át rajtam,
Téged tükrözzelek, Uram.

Ölbey Irén

 
Hozzászólás

Szerző: be július 3, 2009 hüvelyk 47_2Korinthus, ALKALMI, Ölbey Irén

 

Címkék: , , , ,

NYÁR

Uram, áldalak a nyárban.
Aranykalászos határban
száll most hálával teli
trónusod elé az ének,
tüzéért a nap hevének,
mert a szemet érleli.
Esőcseppek záporáért,
hajnalok hűs harmatáért,
mindenért az ég alatt
vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret
magot hozott és megérett,
s amint lengeti a szél,
zizegő, szelíd szavával,
hitet tevő himnuszával
nagy jóvoltodról beszél.
Boldog, aki érti, hallja,
s míg aratni indul karja,
miközben rend rendre dűl,
Téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatevő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem.
S asztalán a keresztfának
Fiadat is odaszántad,
hogy benne legyen nekünk
kenyerünk és életünk.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be július 2, 2009 hüvelyk Aratás, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék:

JÁKÓB KÚTJÁNÁL

A levegő tüzet lehel,
Mindenki árnyékban delel.
Még a vad is odvába bújt,
Csendes, kihalt most minden út.
De ím, a kút felé siet
Egy asszony merni friss vizet.
Ő épp ilyen órát keres,
Mikor a kút s az út üres.
Az emberek tekintetét
Kerülni van oka elég,
Az élete vétkes, sivár,
Megveti az egész Sikár,
Meg az egész Samária,
Jobb volna tán meghalnia!…

Ni, ott a kútnál ül egy idegen!
– Ki lehet az, én Istenem! –
Lábán az aszú föld hamva, pora,
Látszik, hogy hosszú útnak vándora.
De nem sejti az asszony, hogy ki légyen,
Nem sejti, hogy lelki békéje lészen.
Talán egy vándorló írástudó:
A köntöse mutatja, hogy zsidó,
És ha zsidó, úgy hát ellenség!
Micsoda gonosz véletlenség,
Hogy ő, az emberkerülő,
Aki a kúthoz lopva jő,
Nemcsak hogy egy embert talált,
Hanem még hozzá Izráel fiát,
Ki az egész Samáriát
Megveti, gyűlöli mindhalálig!

De mily csoda: az idegen
Nem fordul el zord hidegen,
Sőt nyomba szóba áll vele:
„A vedredet merítsd tele
És adj – az Isten majd megfizet –
Adj nekem egy ital vizet.“

Az asszony nagy szemet mereszt:
Zsidó létedre, hogyan kéred ezt,
Én tőlem, földnek iszonyától,
Gyűlölt népnek lenézett asszonyától?“
Az idegen szemében fény ragyog.
„Ha tudnád te, hogy én ki vagyok!
És ha tudnád te a hívőknek részit,
Amit számukra az Isten készít:
Te kértél volna tőlem, nem hiszed?
És kaptál volna élő vizet!“

„Uram, az ajkad mit beszél?
Vödröd nincs, s a víz színe mély.
Jákób, ki már e vizet itta,
Meríteni azt még ő sem tudta
Vödör, s kötél nélkül, csak úgy marokkal,
S nem vagy te nála kisebb sokkal?!“

Ő szól: „Ki e vízből iszik,
Megint, hamar megszomjúhozik.
De oly vizem van énnekem,
Hogy meg nem szomjúhozik sosem
Ki abból iszik, sőt benseje
Élet vizének lesz buzgó kútfeje.“

Mohón kiált az asszony: „Jó, Uram!
Adj nékem is ilyen vizet, ha van.
De jó lesz majd, a nap hevén
Nem kell, hogy a kútra járjak én.
Megbújhatok házam falán belül
Vádló emberszemek elől!“

Amaz csupán annyit felel:
„Eredj, és hívd férjedet el!“
„… A férjemet? “ – az asszony kérdi
S azzal hozzáteszi keserű daccal: –
„Férjem nincs!“. „Nincsen? Hát igaz,
Öt férjed volt, s aki most van, nem az.“

Az asszony döbbenve tág szemet nyit,
Ki ez, hogy tudja titkait,
Az élete bűnét, sebét,
Mindazt, mi benne rút, sötét!
„Uram! – kiált –, próféta vagy tehát!
Választ a kérdésemre adj hát:
Mi e helyen imádkozunk,
Az Istennek itt áldozunk.
Zsidók hite szerint ellenben
Nincs szent hely, csak Jeruzsálemben.
Ó, mondd, kinek van igaza?
A szívnek hol van vigasza,
Melyért oly nagyon eped…
Ó, mondd, igaz vallás melyik?
Egy bűnös élet terheit
Lerakni hol lehet, ó, hol lehet?!“

Komoly, nagy válasz szól e szóra:
„Asszony, eljő, hidd el, az óra,
Mikor ki imádkozni vágyik,
Sem Jeruzsálem templomáig
Nem kell, hogy menjen,
S nem kell, hogy várjon, míg felérne
A Garazim hegy szent helyére,
Ahol Samaria népe áldoz,
Eljő az óra, s íme, most van,
Mikor nem fényes templomokban
Szólhat csak Isten-imádás.
Csak annyi kell: lélek és igazság,
Az egeket hogy általhassák,
S nyomukba szálljon az áldás.
Az Isten lélek, és ő azt kívánja,
Hogy minden lélek őt imádja,
Lélekben és igazságban tegye.“

Az asszony szól: „Ez akkor lesz, ugye,
Mikor, akit sóvárogva várunk,
Eljő a mi dicső Királyunk,
Minden népnek Messiása.
Ki a titkot mind megjelenti,
Fényét az éjszakába hinti,
Bűnös lelkünk életre menti,
S lesz minden szívnek gyógyulása.
Tudom, a Krisztus hogyha eljő,
Akkor eloszlik minden felhő,
Az üdvösség napja felragyog.“

Az idegen szól: „Eljött. Én vagyok!“

Vargha Tamás

 
Hozzászólás

Szerző: be június 20, 2009 hüvelyk 43_János, Advent, ALKALMI, Evangelizálás

 

Címkék: , , , ,

GYÖKEREK

Életbenyúló ezüstszürke törzsek:
bükk orgonasípok.
Szálegyenest a magasba törnek.

De most egyiküknek az útszélén
koronája helyett
vízmosta, izmos gyökereit nézem.

Tárul a fák földberejtett titka.
Hiszen a gyökerek
szívják az életerőt ágaikba.

Megfogódzanak a talajba mélyen
s ha zúg a zivatar,
tartják a fát szálfadöntő szélben.

Ezüsttörzsű szép bükkóriások,
mennyi gyökeretek
lehet mélyen, ahová nem látok!

S gyökeretek ma arról vallat engem:
mennyi rejtett gyökér
fogódzik Krisztusba életemben,

hogy viharokban is erősen álljak,
ki ne száradjak,
életnedvet, új erőt találjak.

Gyökerek, mások szeme elől mélyen
elrejtett gyökerek,
növekedtek-e a nyár csendjében?

Áradhat-e győzelmesen bennem
Krisztusom ereje,
hogy a csendben új gyümölcs teremjen?

Új gyümölcs, mit maga Krisztus érlel!
Segítsen ez a csend
Őt ölelni egyre több gyökérrel!

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be június 20, 2009 hüvelyk 51_Kolossé, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , ,

 
%d blogger ezt kedveli: