„Megtértem” – mondod halkan, én
hittel bólintom rá az áment.
Itt járt, lelkedhez ért a Szél,
ki tudja, honnan jött, s hová ment.
***
„Hát megtértem apám…”
– Ha te tudnád ebben a részed,
így szólnál szelíden, meg-megakadva, fiam:
„Megragadott az az Úr, AKI van,
AKIRŐL te beszéltél,
AKI elől a szívem
éveken át menekült”.
Füle Lajos
Fájdalmak férfia,
Isten dicső Fia,
keserves halállal
várt a Kálvária.
Te szelíden álltál
gyűlölőid között,
irgalmat nem vártál,
míg véred gyöngyözött.
Ó, de nem a tested
sebe volt legmélyebb:
míg vitted kereszted,
sírt benned a lélek.
Kereszted tövénél
arcomon könny pereg.
Én szórtam utadra
a rút töviseket.
Gerő Sándor
Pihenj meg!
Kifárasztott az élet,
úsztál az árral – a célod felé,
és nyugtalan lelkiismerettel
nézel a közelgő ünnep elé.
Valaha számoltad a napokat,
most szeretnél rajta túl lenni már,
újra hétköznapjaid sodrában.
– Nem veszed észre, mekkora a kár?
Nem lenne jobb… lerogyni a porba,
és elsuttogni magad-vádolón:
‘‘ó én vétkem, én igen nagy vétkem!’’
Tedd meg!
Föléd hajol az Irgalom!
Tedd meg, és a szíved lesz a jászol,
amelyben Jézus megszületett…
Lukátsi Vilma
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egy pár miatyánkot!
Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk,
Mert végtelen a vétkeinknek száma
S talán nem az a legölőbb csapás,
Mit sújt az öklünk tudva, odaszánva.
A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyílt, lovagi tornán
S tán az se, mit suttogva, hátmögött
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.
A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet.
Mely indult jóakarat ösvényén
És öntudatlan gúnyba tévedett.
A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni – véltük – nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.
S mikor egy gyötrődő szív úgy eped
Egy szónkért, mely meg tudná váltani,
S virágoskertből sivataggá lesz.
Mert azt az igét nem mondottuk ki.
Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk – csak nem vettük észre –
És eltapostuk, mint egy bogarat.
Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk,
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.
Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egy pár miatyánkot.
(Tarts őszinte, mély bűnbánatot!!)
Reményik Sándor
(utolsó sor: Borzási Sándor)
„Még negyven nap – így szólt
az ítélet szava –
elpusztul Ninive
és temérdek java!’’
De zsákba öltözött
a király és népe
s Isten a büntetést
nem hajtotta végre
Gerő Sándor
KERESZTYÉN VERSEK 