RSS

szenvedés címkéhez tartozó bejegyzések

A RÓZSAKERTBEN

A rózsakertben
gyermeksereg játszik,
hancúrozik
a fűben és cicázik.
Rázza, veri
a karcsú rózsafákat,
száll száz szirom:
kitépett lepkeszárnyak…

A sok gyerek
a sok sziromra gázol,
egy ágat is
letör egy rózsafáról.
Bimbót nyitott,
már illatát lehelte,
fonnyadva lel
ma rá a naplemente.

Nem lesz soha
belőle büszke rózsa.
Kis szöszke lány
egy tüskét tép le róla:
„Nincs még ilyen,
emlékbe elviszem ezt.”
Fut is tovább,
beszéde szinte dermeszt.

Nincs még ilyen?
Ne tudd meg, szöszke lányka,
hány tüske van
az út finom porában!
Ne tudd, ne sejtsd,
milyen a dolgok íze,
s hány tüske jut
a lábba meg a szívbe!

Ha elhagyod
korod – e rózsakertet –,
ki menti meg
tüskétől árva lelked?
Bűntől ki véd,
hogy durva láb nem érjen,
ha szirmaid
ott szállnak már a szélben?!

Gyermeksereg
a rózsakertben játszik,
hancúrozik
a fűben és cicázik.
Tüskéhez ér
s kicsöppen néha vérük.

Imádkozom
lehajtott fejjel értük…

Füle Lajos

 
Hozzászólás

Szerző: be június 28, 2014 hüvelyk Füle Lajos

 

Címkék: , ,

JÓZAFÁT

Most én mesét mondok valakiről,
Aki sohase élt, de mindig él.
Királyfi volt, dús, délceg, daliás.
– Keleti szép legendák hangja kél. –
Sohase élt és mégis mindig él.
Úgy hívták Józafát.
Királypapának egyetlen fia.
Jaj, ha majd kínt, nyomort kell látnia,
rémekkel hadba szállnia:
öregség, szenvedés, halál…
„Nem, rejtsük őt el fényes palotába,
Ahova még az árnyuk sem talál.
A kertjében viruljanak virágok,
de tűnjenek el titkos éjeken,
s reggelre mindig friss virág legyen!
Csak fényt és ifjúságot,
életet, erőt lásson mindenütt,
sohasem tűnő derűt.
Csak édest ízleljen, ne keserűt.
Be se botoljék roskadt, öreg lába
a dalos, boldog csodapalotába.
Lehelje minden tavasz illatát!
És át se lépve a bűvös határt,
örök tavaszban, fényes sugarakban
nőjön fel Józafát.”

S Józafát felnőtt. Cifra palotáját,
csoda-börtönét, ifjúsága táját
untig ismerte, s szövődött az álom:
mi van odatúl a határon?
Elérkezett a bűvös alkalom,
amikor parancs, tilalom
nem bírta többé fogva tartani
örökifjú virágai között.
Elindult a világba Józafát.
S rongyos, öreg koldusba ütközött,
halottat hoztak a ravatalon,
alélt beteg feküdt az útfélen.
„Jaj, mi ez mind!?” – Kín… öregség… halál…
A porból lettek sorsa idelenn.
„Ki vagy, hogy nem tudod, nem ismered?”
„Ne kérdd! Jaj, nem tudom, nem akarom!”
„Honnan ez a különös idegen?”…

Királypapának egyetlen fia,
sohase élt és mégis mindig él.
Nem született, de mindig születik.
Milliom bölcsők ringva rengetik.
Te is. Én is. Megint egy Józafát.

Gyermekszemek csodálják a napot,
csillagot, fénylő harmatot,
virágok kelyhét, madarak dalát…
Gyermekszívek örülnek a tavasznak,
míg nem látnak halált.
Aztán… koporsót hoznak az úton,
és jönnek roskadt öregemberek,
halvány arcok kíntól vonaglanak…
s tágranyílnak fényes gyermekszemek.

A legkeményebb szív is megtörik,
a legerősebb szív is felsajog.
Jaj, mi ez mind?!
Nem tudok róluk és nem is karok!

…Volt nekem fényes tavaszpalotám,
ott még a virág nem hervadt soha.
De oda vissza nincs út, nem vezet.
Meghalt az élet pogány mosolya.
Sóhaj szakad föl
összetört, rémült Józafát-szívekből:
Hol itt a cél? Hol a remény?
Élet? Halál? Minek, miér’?
És itt az utak ezerfelé válnak.
Idáig mindenki elér.

Aztán feledni próbál léha zajban,
vagy a lelkét kemény robotba törve,
vagy vonszolja aléltan, elgyötörve
szétfoszlott álmát át az életen.
Így hordtam én is Józafáti sorsom:
az elveszett csudatavasz képék
és a könyörtelen rideg valót…
De most a fejem bízva fölvetem.
Tudom: öregség és tudom: halál.
Tudom, fájdalmak. Jönnek, rámszakadnak,
és meg nem óv előlük semmi sem.
De hervadásban, dérlepett mezőn
Kézen fogott az élet Fejedelme,
s most őrizem erős élethitem.
Tudom, hogy elhervadnak a virágok,
sápadtan hull a lomb, amerre járok.
Nem tartják távol
a hervadást legendás bűvkörök,
mégis tudom:
az élet győztes és örök.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , ,

ISTENRŐL SOHA NE FELEDKEZZ EL

Istenről soha ne feledkezz el,
gondolj Rá, amikor a nap felkel,
fénysugarakkal köszönt a reggel,
ébredésed, Neki köszönheted.

Imádkozz Hozzá, hívő lélekkel,
mert szerető, igazságos Isten.
Meghallgatja minden kérésedet,
megadja, mi javadra van Neked.

Ismeri Ő szívedet, lelkedet,
előtte, gondolatod sem rejtett.
Javadra van, ha szenvedni enged,
akkor is veled van, szertetettel.

Szenvedés, mint ötvös tüze tisztít,
megtisztul benne, az emberi szív.
Hogy Krisztus arca teljes fényében,
és tisztán, felragyoghasson benne.

Schvalm Rózsa

 
Hozzászólás

Szerző: be június 8, 2011 hüvelyk ALKALMI, Schvalm Rózsa

 

Címkék: , ,

KŐ AZ ÚTON

Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátoló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette,
nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
utadban minden kő áldást hozott.

M. Feesche után németből
ford. Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be március 17, 2010 hüvelyk 45_Róma, ALKALMI, M. Feesche, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , ,

A KÜLÖNÖS RUHA

Szenvedésed
Isten-adta ruhád.
Először sehogyan se illik rád.
Úgy találod, hogy nagy neked.
Belenőhetsz, ha békén viseled..

S ha Isten ráteszi áldó kezét,
erőt arra is ád,
hogy úgy viseld végül a szenvedést,
mint drága ünneplőruhát.

M. Feesche után németből
ford. Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be március 16, 2010 hüvelyk ALKALMI, M. Feesche, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: ,

NE FÉLJ, CSAK HIGGY!

Ha éjszaka vesz körül és sötétség,
s nem látsz utat a pusztaságon át,
Valaki ott van veled és vezérel
hűségesen, átszegezett kezével.
Ne félj, csak higgy! Neki gondja van rád!

Bízhatsz benne! Mért csüggednél, remegnél?
Engedj néki, ha próbál, tisztogat!
Ismer! Elmondhatsz mindent. Érti, hallja.
Ha elfáradtál, hordoz erős karja.
Ne félj, csak higgy, és vesd rá gondodat!

Veled az Úr a szenvedés tüzében.
S ahogy az ötvös perceket figyel,
hű tekintete őrködik feletted:
drága aranya tűzben el nem veszhet.
Ne félj, csak higgy! Idején kiemel.

Dora Rappard

 

Címkék: , , , , , , , , ,

IDŐSEK, BETEGEK GONDOLATAI

Élünk még, de már halottak vagyunk.

Elfelejtett az ifjabb nemzedék.
Igaz, nekik is van bajuk elég.
Sietniük kell. Mi már nem tudunk.
Járni is nehéz, homályos szemünk,
Tehetetlenül, egyedül ülünk.
Gondolataink járnak csak ki s be,
képet vetítve szívünk mélyibe
s kérdőjeleket: vajon ez miért???

Valakihez szólnánk: ó, de ki ért
meg minket és jelen helyzetünket,
mikor mi még magunk se tudjuk, hogy hol vagyunk?
Azon is töprengünk: ép-e az agyunk?

Hát nincs segítség? Sehol nincs felelet?!
… régi aranymondás: „AZ ISTEN SZERETET“
Lehetséges? Most minden ellene mond!
A fájdalom, a félelem és a gond…
De az Ige igaz. Mi van, ó, Istenem?!!!
– Épp erre vártam. Értsen meg gyermekem:

Te ne vádolj senkit, csak fogd a kezem,
Azt az átszegzettet, érted vérezőt!
Nekem is fájt a kín, hasítva velőt.
A keresztet elkerülni nem lehet.
Üdvösség vár a sötét kárhozat helyett.
„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!“

Papp Béláné

 
Hozzászólás

Szerző: be február 19, 2010 hüvelyk 41_Márk, Idősek napja, Papp Béláné

 

Címkék: ,

 
%d blogger ezt kedveli: