BOLDOG ÚT

Eljön az ősz, meghal az ének.
Elnémul a fülemilének
zengő szava és minden hallgat.
Dérré dermed hamar a harmat.
Falevelek aranyló ezre
zizegve hull az ösvényedre.
Szívedben halk melódiákkal
mégy a százszínű őszön által.
Virág hervad el utad mellett,
halkan érint hideg lehelet,
de a te lelked nem remeg meg
érintésén fagyos szeleknek.
Hullhat a lomb, halhat az ének
tűntével a nyár melegének.
A szél süvölt, a tél havaz bár,
terád tavasz, tavasz, tavasz vár.
S lelkeden át már fénye rezdül,
amint mégy az őszön keresztül.
A köd mindjobban szerteszéled.
Ó, boldog út! Ó, örök élet!

Túrmezei Erzsébet

 

EMBERI SORS

Pörög az orsó, s az élet fonala
lepereg gyorsan, mint száraz falevél.
Forró nyár után jön ősz, s hideg tél.
Álmatlan éjszakák, ködös hajnalok.
…Az ifjak nem is sejtik, milyen gazdagok.

Szép gyermekkor már csak távoli álom.
Remeg a kéz, s a lépés tétova.
Hátadra sújt a kínok ostora.
Fogy a remény, s gyűlnek a bajok.
…Az ifjak nem is sejtik, milyen gazdagok.

De ki ma ifjú, ne feledje el,
Felette is elsuhannak az évek,
És egyre halkul a vidám ének.
Sóhajjá válnak zengő dallamok
…Kik lélekben ifjak, csak azok boldogok.

Gerő Sándor

 

MOSTOHA ŐSZ

Esők, árvizek. . . Mostoha idő!
Tombol, pusztít, rothaszt az elemi
erő. . . Repednek a szőlőszemek,
fuldoklik az út, répa, tengeri.

Végveszélyben a takarmány, a bor,
a húst, sonkát, a zsírt a víz nyeli.
– Isten csapása –, mondják és szívünk
csalódással, szánk panasszal teli.

Pedig ez is kell!. . . Ilyenkor derül ki,
mi eddig rejtve volt, s bennünk mi szép:
hogy rohan egymásnak segíteni
új közösségben az új arcú nép!

Bódás János

 

ŐSZI GONDOLATOK

Harmincadik esztendőmnek
ősze éri őszülő fejem.
Elmúlt a nyár. Vizsgálgatom:
hozott-e gyümölcsöt életem?

Halkan hangzik a bús ,,talán’’.
Nyugtalanság marja lelkemet.
Szándékaim jaj, de sokszor
nyargaló, esőtlen fellegek.

Ősz van megint a lomb lehull,
s a könnyem is pereg csöndesen.
Visszanézve elveszített
lehetőségeim keresem.

Ha jön a tél, Uram, a fagy
ne érjen el tépett szívemig.
Hadd higgyem még, hogy az időm
kihasználni kegyelmed segít.

Ne múljék el se nyár, se tél
életemben terméketlenül.
Csak akkor álljak meg, ha majd
elhaló testem hidegre hűl.

Addig munkálkodnom segélj,
adj, ó, adj erőt, kegyelmes Úr,
hogy lelkem – őszi lomb – ha hívsz,
hulljon nyugodtan: – kezedbe hull.

Gerzsenyi Sándor

 

ELMÉLKEDÉS

Néztetek-e néha az ég fele fel,
Láttatok-e szállni fellegeket el?
– Úgy szállnak az évek, úgy száll az idő,
Elröppen az élet s vissza soh’se jő.

Elröppen a felhő, elviszi a szél,
Űzi, hajtja, tépi, akárhova tér.
Űz és hajt a sorsod s bárki fia légy,
Meggyötör az élet, akárhova mégy.

Láttatok-e néha nagy fellegeket,
Láttatok-e könnyen, kisírt szemeket?
– Gondterhes az élet, szenvedés a lét,
Szenvedésben leljük az öröm jelét.

Csúf, kormos a felhő, s mégis szép a hó;
Fájdalmas az élet, s élni mégis jó.
Kisírja a felhő fehér könnyeit,
Kisírja az ember drága gyöngyeit.

Láttátok-e néha, mily örömben ég
Villámok után a szivárványos ég?
– Az élet öröme szivárvány csupán,
Fényjáték a súlyos küzdelem után,

Lehullnak a felhők, bármilyen nagyok,
S hulló cseppjeikben szivárvány ragyog.
– Könnyeinkben élnek az örömeink,
Szenvedéseinkben a gyönyöreink.

Lehullnak a cseppek… s új élet terem.
Virág nyílik minden száraz földteren.
Szétporlik e létünk, sírunkba jutunk,
De a síron át is felvezet utunk!

Mike Károly