RSS

életcél címkéhez tartozó bejegyzések

KÉT HAZÁM VAN

Két hazám van,
első és második hazám.
Mindkettőt szeretem.
A másodikat akkor igazán,
ha az elsőből él az életem.
A második a föld
és az első az ég.
A második a közel,
az első: nem tudom,
közel vagy messze még.

A második hazám
virágot ad nekem,
kenyeret ad nekem,
kaszanyéllel s építőkövekkel
miatta kérgezem a tenyerem.
Belémélyesztem az ekém vasát,
s terem.
De ha az első nem ragyogna rám,
nem volna más a második hazám,
csak sírverem.
Mert azt mondanám, hogy nem érdemes.
Rigó fütyülne, a pacsirta szárnya
dalterhesen nagyon magasan szállna,
a szép tavasz-világ
zengne, fakadna, bomlana.
Lüktetne fában, kőben és szívekben
az élet dallama,
mégis azt mondanám: nem érdemes.
Ugyan miér’,
Ha minden véget ér?

A lomb lehull, tavaszra jő a tél,
még a bimbóból is halál beszél.
De én nem mondom, hogy nem érdemes,
és töröm az ugart,
és mindegy nekem, akármeddig tart.
A téli fák csontujjaira is
békésen rámosolygok: majd kihajt.
A sír az egyik part,
és túl a másik part.
Itt véget ér,
itt akármeddig tart,
ott végtelen.

Ez a hit jár velem.
Az Isten jár velem.
Húsvéti Isten és húsvéti hit.
Ugart török, vetek és aratok,
s fejem télben, tavaszban csüggedetlen
felemelem.

Túrmezei Erzsébet

Reklámok
 

Címkék: , , , , ,

HANGSZEREK

Hangszerkereskedés.
A kirakat még villanyfényben ég.
Ajtaja zárva rég.
Egy pillanat.
A lábam sürgősen továbbhalad.
De még sokáig utánam rémlenek
a néma hangszerek.
Hiszen a lelkük lelkemmel rokon.
Mennyi zsongó muzsika szunnyad
a hallgató, a titkos húrokon.
Vajon ki kelti fel?
Művész, akire tenger szív figyel…
dobban, érez…
kinek mosolya, könnye ezreké lesz.
Indulójára léleksereg indul,
s a föld poros határain túl
mind magasabbra, magasabbra ér…
éled az elhaló remény?!…
Vagy kopott kontár, akinek kezén
a szent titok, a zengő költemény
alszik – hiába szánod –
véget nem érő csipkerózsa-álmot?

Nagy a hangszerkereskedés.
Sok a hangszer, de a művész kevés.
Mind, tudom, mind művészre várnak,
s odajutnak pénzes kontárnak.
A cremonai hegedű sem tudja,
ha megveszik hová visz az útja.
Csoda vagy játék, fület sértő,
minden lehet: angyal, kísértő…
Szférák zenéje tudna lenni…
hiába: nem függ tőle semmi.
Száz lehetőség, s tehetetlen
pihen rideg kalmárkezekben.
Még most is látom: fényes kirakatból
sóvárgó húrjuk a szemembe néz.

Ó, milyen megbecsülhetetlen,
hogy bár a lelkük lelkemmel rokon,
a sorsuk idegen,
s nincs hideg, számító kalmárkezekben
a hangszerem.
Enyém és engem illet számadás.
Tőlem függ, hogy mivé lesz,
hogy kontárkézre jut, – vagy célhoz ér
az Alkotó örök művészkezéhez.

Sokáig rossz sáfára voltam.
Játszhatott rajta kontárhangulat
és kontárfájdalom.
De jött a művész, jött és egyre kérte:
„Hadd játsszam rajta már az én dalom!
Én alkottam, én formáltam szeretve,
a húrjai titkát én ismerem.
Azóta nem is játszik rajta senki más,
feledtem régi dalt és régi lázat.
S ha kezébe’ zenél,
a muzsikája ha lelket elér,
könny ha kicsordul, szem ha felragyog,
hullám csap át felettem: halk alázat.

A kirakatból
hallgatag húrok ragyognak felém.
Lesz-e, aki felébreszt,
alvó muzsika, zengő költemény?
Lesztek-e győztes, szép csodává,
amivé alkotótok tervezett?…
Én embersorsomat dicsérem
és áldva áldom a művészkezet.

Túrmezei Erzsébet

 
1 hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , , , , , ,

HALÁSZOK TENGERÉN

Este volt. A habok zúgtak.
S kivetettem én a hálót
künn az élet tengerén.
Kivetettem és bevontam,
kincsre mégse leltem én.
Kivetettem újra, újra.
Vágytól zengett a szívem,
vágyból volt a hálóm szőve,
s nem maradt benn semmi sem.
Mindörökre üresen
kivetettem és bevontam.

Szelíden és szeretettel
Járt a parton Valaki.
Valaki hatalmas hálót
vetett a tengerre ki.
De Ő lelkeket halászott
S értük drága árt adott.
Piros vérén vette őket
s járt utánuk nem törődve
fáradtsággal, szenvedéssel,
mígnem egyre rátalált.
Az életnek tengerére
kivetette hálóját
Jézus, a lelkek halásza.

Búsan ültem ott a parton,
mikor éppen arra járt.
Üres, fáradt volt a lelkem,
Mert soha semmit se leltem,
Hálóm semmit se hozott.
Rámtekintett, rámtalált.
Szeretete hálóját
rámfonta szelíd kezekkel,
s mikor immár rabja lettem,
így parancsolt csendesen:

„Vedd a hálód gyermekem
és siess, evezz a mélyre.”
Felsírt bennem a panasz:
„Uram, annyit fáradoztam
s mindörökre hasztalan.
Kivetettem és bevontam
hálómat a tengeren.
Sötéten, vigasztalan
kellett látnom üres voltát.
A békesség, a boldogság,
hálómat mind elkerülték.
Nagy, hiú próbálkozások
hitemet is elrabolták…
De… kivetem mégis mostan
parancsodra, Mester.”

Kieveztem a tengerre.
Jézus mondta. Kieveztem.
Fénylő tükrű, mély vizekre
üres hálóm kivetettem.
Jézus küldött mély vizekre
Kivetettem, – vontam, vontam,
mindhiába! Kiemelni
nem bírta már két kezem.
Kinccsel lett tele a hálóm!
Kegyelemmel lett tele!
Öröm drágagyöngyös terhe
húzta le a mély fele.

Hahó, kik ott fáradoztok
künn a parton hasztalan,
sötéten, vigasztalan
üres hálókat emeltek:
ide, ide, ide jertek!
Segítsetek kiemelni
teli hálóm kincseit!
Hahó! Jöjjetek a mélyre!
Hisz az élet tengere
kincsben kiapadhatatlan.
S hol a mélye, hol a kincse,
Jézus tudja egyedül.
Jézushoz jöjj és halássz!
Ki ott fáradsz szakadatlan
s kincseket sosem találsz,
ki ott könnyesen, kietlen,
néma partokon bolyongsz:
jöjj a Jézus közelébe,
jöjj sietve és ne késs.
Jöjj és tele lesz a hálód,
szakadásig tele lesz.
Roskadozva emeled.
Boldogságod megtalálod.
Békességed megleled.

Este, újra esete lett.
Habok zúgnak, szél mesél.
Halkan, némán hulla könny
nyűtt, üres hálók felett.
Csak a Jézus daloskedvű
halászai ajkán
zeng a diadalmas ének:
„Telt hálókat emelünk.
Győztesen zeng a dalunk.
Ó, evezzetek a mélyre,
s énekeljetek velünk!”

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk 42_Lukács, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , ,

FOHÁSZ

Keserű kérdések
egész özönével
kínoztam a lelkem.
Feleletet, választ
egyikre se leltem
nélküled, Úr Jézus.

Kegyelmeddel nyílt meg
mindegyik miértnek
titkos művű zára.
Tebenned találtam
Életem céljára.
Tebenned, Úr Jézus.

Most már, bármi fájjon,
minek kérdjek? Tudom,
aranykalászt terem
fájdalmak vetése.
Áldott a Te kezed
minden vezetése.
Csak vezess, Úr Jézus!

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk 40_Máté, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , , ,

AZ ÉN ÉLETEM

Az én életem a fekete árnyak
sötétségétől éjszaka.
Bús fejem felett balcsillagok járnak,
nem a reménység csillaga.
Az én életem vad lidérctüzeknek
vörös lángjától oly riadt.
Léptem nyomában kísértetek mennek
s táncot járnak tüzes ördögnyilak.
Az én életem a szüntelen bánat.
Lábam göröngyös rögutat tapos.
Halovány arcom átkos árvaságnak
halk könnyeitől harmatos.

Édes testvérem, hervadás tündére,
ki itt kopogsz a lelkemen,
mondd meg hitedre, csendes ősz hitére,
lesz-e még más az életem?
Fogok-e még boldogan menni
napsugaras fényutakon?!

Könnyektől fátyolos szememmel
a jövő titkát kutatom.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk ALKALMI, Túrmezei Erzsébet, Ősz

 

Címkék: , , , ,

TALÁLKOZTÁL VELÜK?

Kiégett szívvel és unottan,
reményvesztetten, kifosztottan,
mintha nem várna rájuk holnap,
kisemmizetten vándorolnak…
fölöttük szürke, fénytelen egek…
Fiatalon is milyen öregek!

S lángoló szívvel, égő hittel,
mint aki semmit nem veszít el
kincseiből, ha évek telnek,
boldog holnapról énekelnek…
át próbákon és szenvedéseken,
át meredek, rögös ösvényeken,
mégis, mint akiket győzelmes szárnyak
hordoznak, mint akiket hazavárnak…
hiszen előremutat minden óra
Krisztusukkal a szent találkozóra…
Mégis – hiszen szívükben ifjúság van! –
Helytállva igaz hűséggel a mában,
erőfogytán is lankadatlan
szeretetben és szolgálatban…
ajkukon el nem némuló dalok…
Öregen is milyen fiatalok!

Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , , , , ,

 
%d blogger ezt kedveli: