A HÍVŐ NÉP URÁT VÁRJA

Isten országa a földön
övéiben van jelen;
Földrajzi határok nélkül,
végesben a végtelen.

A hívő nép Urát várja:
éjt, nappalt virrasztva tölt
s mikor megjön dicsőségben,
béke földje lesz a föld.

Pecznyik Pál

 

KÖZELEG A NAGY NAP

Közeleg a nagy nap,
ítélet nagy napja.
Végigzeng e földön
Isten szent szózatja!
Szólít halált, poklot,
földet és a tengert,
elevenen, holtan
adja ki az embert!

Készülünk-e buzgón
ítélet napjára?
Nem álmodozunk-e
balga szűz módjára?
Jaj, ha a nagy napra
tétlenkedve várunk,
S a nagy Bíró elé
készületlen állunk!

Halasztó kérésnek
ott már nem lesz helye.
S aki itt nem készült
ott nem lesz ideje.
Jézus, a nagy Bíró
ítél majd felettünk,
mérlegre teszi ő
minden szavunk, tettünk.

Boldog, kit az a nap
ébren, készen talál,
örök élet vár rá,
nem az örök halál.
Mert tudja: Bírója
védője is lesz majd,
Kinek színe előtt
mindenki fejet hajt.

S ki bűnbánat nélkül
mulandókért hevül,
arra kárhozat vár;
s abból ki nem kerül.
Úgy jön el az a nap
miként a vízözön.
Mozdul a föld, s tenger,
nem marad kő kövön.

Pecznyik Pál

 

LELKI CSÖNDRE VÁGYOM

Én Istenem, lelki csöndre vágyom,
Templomod az, ahol megtalálom.
Lelki fülem ott Rád hangolódik,
s bennem a sok bűn-görcs feloldódik.

Körülöttem zajlik a bűn-tenger:
Csöndes sziget, Uram, te légy bennem,
Ahol fáradt lelkem felüdülhet,
s újabb harcra áldást, erőt nyerhet.

Megfáradtak nálad felüdülnek,
erőtlenek új erőre lelnek.
Bűnüldözött lelkek menedéke
Nálad van az örök csönd, a béke.

Pecznyik Pál

 

SZAVAK ÉS TETTEK

Hol sok a beszéd,
ott sok a salak.
Hangsúlyosabban beszél
a tett, mint a szavak.

A samaritánus
keveset beszélt,
Időt, pénzt áldozott
a vérző emberért.

Szó mérgezett nyila
üt halálos sebet,
mit áldozatokkal
gyógyítni nem lehet!

A lélek két szárnya:
jó szó, nemes tett –
Istenhez emeli
hanyatló életed.

Pecznyik Pál

 

ISTEN HARSONÁSA

Mint gyermek indult el a kis bányász házból.
Aztán elbúcsúzott jó tanítójától,
majd egy napon feltűnt, mint Ágoston-barát,
kolostori cella képezte otthonát.
Sanyargatta testét, böjtölt és vezekelt,
alig vett magához valami eledelt.
Bűnnel terhelt szívét egy vágy töltötte el:
Üdvösség honába hogyan juthatna fel.
Kolostortársai látták térdepelni,
„Mert az üdvösséget ki kell érdemelni!” –
ezt vallotta akkor minden ő kortársa.
Suhogott is sokszor önsújtó korbácsa
mely ott függött mindig kis cellája falán,
ha testi vágyai rátörtek néha tán.
S egy napon csodásan ragyogott fel benne
Isten Igéjének tiszta, szent értelme:
Isten mindenkinek adott amnesztiát.
Mindenkiért halni engedte szent Fiát!
Kegyelem, hit által, minden elítéltnek! –
Gyógyír volt ez Luther megsebzett szívének.
S e naptól túlnőtte cellája négy falát.
Levetette végleg a szürke szőrcsuhát.
Repesett a szíve és lángolt a lelke.
Börtön volt már neki a kolostor csendje.
Szívére szorítva kapcsos Bibliáját,
vitte azt, mint Isten Igéje fáklyáját.
Szentlélek járta át, hevítette lelkét,
s eloszlatta minden eddigi félelmét.
Bár sokszor szembe szállt vele a fél világ,
ő akkor sem hátrált, nem adta fel tanát.
Írása eljutott országhatáron át,
távoli népek is figyelték már szavát.
Krisztus volt alapja harcának, hitének.
Csatlakoztak hozzá gazdagok, szegények.
Bár ellenségei nem nézték tétlenül,
Luther mégis helytállt mindenütt emberül.
Így lett a szerzetes Isten harsonása.
Beszél ma helyette sok szép tanítása:
Csak hit által lehet igazzá az ember!
Csak Krisztussal nyerhet csatát a bűn ellen!
Bár a fáklya-vivőt már rég kripta zárja,
De mit bátran emelt, ma is ég a Fáklya,
s lobogva hirdeti szerte e tiszta fény:
Hit által van üdvünk, a Krisztus érdemén.

Pecznik Pál