RSS

42_Lukács kategória bejegyzései

JÉZUS A FENYVESEKBEN

Hallgat a fenyves hóbelepetten.
Madarak szárnya néha ha lebben.
Este lehullnak kéken az árnyak.
Ádventi csendben hallgatva várnak
ádventi fenyők.

Jön a favágó. Fejszéje csattan.
Villan a fénylő napsugarakban.
Várakozásra keserű válasz!
Döngve ledöntik, ott viszik már az
ádventi fenyőt.

Meghal a múltnak, havas erdőnek,
régi örömnek, régi erőnek.
Végigtekint még társai szálán
s valaki viszi, viszi a vállán
új élet felé.

Micsoda gazdag, boldog új élet!
Csupa sötét volt! Csupa fénnyé lett.
Hogyan is vágyna múltjába vissza,
felöltöztetve karácsony tiszta
szent örömébe!…

Álltam az erdőn. Zengjen az ének:
álltam az erdőn, tűntek az éjek,
nappalok, percek, üresen, holtan.
Vágyódva, várva voltam én, voltam
ádventi fenyő.

Jézus, a Krisztus: fejsze kezében,
ott járt az erdők rengetegében.
Szemében szánó szeretet égett:
„Szomorú fenyő, elviszlek téged
öröm fájának.”

Csillan a fejsze, zuhan is, vág is,
vesszen az egész régi világ is!
Vesszen a vágy, mely eddig emésztett.
Te régi fenyves, te régi élet,
meghalok néked.

Ő elvisz engem! Vállára vesz fel…
Megajándékoz új öltözettel:
Karácsonyeste szent örömének
öltözetével. Zengjen az ének!
Hála daloljon!

Ágaimon most égnek a lángok
elűzve gondot, szomorúságot.
Hirdetem, áldom fénybe’, ragyogva:
Őneki élek, én, karácsonyfa,
Boldogság fája.

Fenyők az erdőn, fenyők az ormon,
Ő ruhát rátok napsugárból von.
Közöttetek jár, fejsze kezében…
Vinni szeretne titeket éppen
karácsonyfának.

Miért élnétek szomorúságban?
Nála új élet, új ifjúság van,
örömlángot gyújt mindenik ágon!
Fenyők, fenyők az egész világon,
ádventi fenyők, jön a karácsony:
jertek, ragyogjunk!

Túrmezei Erzsébet

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk 42_Lukács, Karácsony, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , ,

A NÁZÁRETI ÁCSMŰHELY DALA

Sugarak jönnek látogatni.
Derűsen csillog minden szerszám.
Fényben fürdik egy tiszta otthon.
Siklik a gyalu… hull a forgács.
A Mester megint rámmosolygott.
Siklik a gyalu. Hull a forgács.

„Csak tudnám, meddig! Évek… évek…
Mesterem, meddig ácsolunk?
Sebzett szívek epednek érted,
csodád borára ajkak szomjasak!
S mi ácsolunk, kopácsolunk
végestelen. Múlnak az évek,
siklik a gyalu, hull a forgács.

Odakinn kín, seb, jaj, nyomorgás.
Neked mindegy: harminc vagy három?
Hát nem munkálkodsz mindenáron?!”
Siklik a gyalu, hull a forgács…
„Csend! Csend! Még nem jött el az én órám.
Figyelek. Várom.
Siklik a gyalu, hull a forgács.

Emberi szándék, akarat
tíz éve – semmi.
Emberi szándék, akarat
húsz éve – semmi.
Isten egy perce – roncs világokat
újjá tud tenni.
Isten percére várni jó.
Siklik a gyalu, hull a forgács.
Míg ácsolunk, kopácsolunk,
csak érik gyógyító borunk.”

Sugarak jönnek látogatni.
Derűsen csillog minden szerszám.
Évek suhannak el fejünk felett.
Mester, szívemre száll a békéd.
Isten percére várok most veled.
Hajszoló vágyam elvetem
és csendesen, türelmesen
várom, várom.
– Odakinn kín, seb, jaj, nyomorgás. –
Múlik a harminc, jő a három.
Siklik a gyalu, hull a forgács.

Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

OSZTÁS (ISKOLÁS VERSEK)

Ahányszor a fülembe cseng,
mint édes, kísértő zene:
„Nézd, milyen gazdag a világ! Neked
ez is hiányzik, az is kellene!”
– s a szívemben
Visszhangosan dörömböl valami:
kívánság, vágyak… hirtelen
elkezdek akkor – osztani.
Feleletül a kísértő zenének
minden vélt hiányt összeszámolok.
Osztóm az ige,
hogy „Egy a szükséges dolog!”
És az eredmény mindig a hálaének.
Van Jézusom! Megnyílt a mennye felettem!
Semmivé foszlik hiányok sora.
S indulhatok tovább elégedetten:
szegény világnak gazdag vándora.

Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , ,

EGY PÉTER-NAPON

Uram, én várlak. Nappalon, éjen,
Uram, én várlak. Őriztem mélyen
benn a szívemben a vágyamat.

Olyan üres volt, céltalan, árva…
Keresve, várva, epedve, vágyva,
már feléd tártam az életem.

Uram, év vártalak, de fényességed
földre leroskaszt és látom: Néked
szolgálni, Uram, én nem tudok.

Eredj el éntőlem! Fényed, ha rámhull,
szépséges magambul, büszke ruhámbul,
nem látod, Uram, csak rongy marad!

Eredj el éntőlem… célom, jövendőm!
Hagyj nyomorultan, ilyen esendőn
hiába követném nyomdokod.

Eredj el éntőlem! Az, aki voltam,
maradjak tovább is könnyesen, holtan,
nem várva soha már semmire!

Eredj el éntőlem! – S szólal a Mester:
Így, megalázva, tele sebekkel,
összetörten vagy az enyém.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk 42_Lukács, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , , , ,

HALÁSZOK TENGERÉN

Este volt. A habok zúgtak.
S kivetettem én a hálót
künn az élet tengerén.
Kivetettem és bevontam,
kincsre mégse leltem én.
Kivetettem újra, újra.
Vágytól zengett a szívem,
vágyból volt a hálóm szőve,
s nem maradt benn semmi sem.
Mindörökre üresen
kivetettem és bevontam.

Szelíden és szeretettel
Járt a parton Valaki.
Valaki hatalmas hálót
vetett a tengerre ki.
De Ő lelkeket halászott
S értük drága árt adott.
Piros vérén vette őket
s járt utánuk nem törődve
fáradtsággal, szenvedéssel,
mígnem egyre rátalált.
Az életnek tengerére
kivetette hálóját
Jézus, a lelkek halásza.

Búsan ültem ott a parton,
mikor éppen arra járt.
Üres, fáradt volt a lelkem,
Mert soha semmit se leltem,
Hálóm semmit se hozott.
Rámtekintett, rámtalált.
Szeretete hálóját
rámfonta szelíd kezekkel,
s mikor immár rabja lettem,
így parancsolt csendesen:

„Vedd a hálód gyermekem
és siess, evezz a mélyre.”
Felsírt bennem a panasz:
„Uram, annyit fáradoztam
s mindörökre hasztalan.
Kivetettem és bevontam
hálómat a tengeren.
Sötéten, vigasztalan
kellett látnom üres voltát.
A békesség, a boldogság,
hálómat mind elkerülték.
Nagy, hiú próbálkozások
hitemet is elrabolták…
De… kivetem mégis mostan
parancsodra, Mester.”

Kieveztem a tengerre.
Jézus mondta. Kieveztem.
Fénylő tükrű, mély vizekre
üres hálóm kivetettem.
Jézus küldött mély vizekre
Kivetettem, – vontam, vontam,
mindhiába! Kiemelni
nem bírta már két kezem.
Kinccsel lett tele a hálóm!
Kegyelemmel lett tele!
Öröm drágagyöngyös terhe
húzta le a mély fele.

Hahó, kik ott fáradoztok
künn a parton hasztalan,
sötéten, vigasztalan
üres hálókat emeltek:
ide, ide, ide jertek!
Segítsetek kiemelni
teli hálóm kincseit!
Hahó! Jöjjetek a mélyre!
Hisz az élet tengere
kincsben kiapadhatatlan.
S hol a mélye, hol a kincse,
Jézus tudja egyedül.
Jézushoz jöjj és halássz!
Ki ott fáradsz szakadatlan
s kincseket sosem találsz,
ki ott könnyesen, kietlen,
néma partokon bolyongsz:
jöjj a Jézus közelébe,
jöjj sietve és ne késs.
Jöjj és tele lesz a hálód,
szakadásig tele lesz.
Roskadozva emeled.
Boldogságod megtalálod.
Békességed megleled.

Este, újra esete lett.
Habok zúgnak, szél mesél.
Halkan, némán hulla könny
nyűtt, üres hálók felett.
Csak a Jézus daloskedvű
halászai ajkán
zeng a diadalmas ének:
„Telt hálókat emelünk.
Győztesen zeng a dalunk.
Ó, evezzetek a mélyre,
s énekeljetek velünk!”

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2012 hüvelyk 42_Lukács, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , , ,

KÖNYÖRGÉS SZENTLÉLEKHEZ

Szentlélek! Fő jó! Szent heved
borítsa lángba szívemet!
Tüzednek édes lángja fennen
lobogjon vígan én felettem.
Ébresszen bennem szent kegyed
szerelmes, élő, nagy hitet!

Világíts át, Te drága Fény,
nehogy sötétben haljak én.
Te szent árnyékod hűvösítsen,
hogy idegen tűz ne hevítsen.
Szívemnek kertje égni fog,
ha hull rá égi harmatod.

Fő Vigasz, várom jöttödet,
csókold életre lelkemet.
Ajándékaid, mint a tenger.
s Nélküled koldus csak az ember.
Itt van szívemnek kelyhe, Te
Pünkösd borával töltsd tele!

Add, ha parancsod megjelen,
katonaként én megtegyem.
Te jó tanácsod hadd vezessen,
különböztessek jól, helyesen.
Szent értelmedet, ha adod:
felismerem akaratod.

Aranyfolyam vagy, Bölcsesség,
szerelmed csókja bennem ég,
és így a szívem tudja, érez:
milyen jó vagy és mily édes.
Szemem mindig csak Rád tapad:
Igazság Lelke csak Te vagy!

Megígérted, jó Jézusom:
e vendéget én megkapom.
A szívem várja vágyva halkan,
Őt várja ez az üres barlang.
Boldog lesz, ha majd áldva jő:
Örökre nálam marad Ő.

Angelus Silesius

 
 

Címkék: ,

EMMAUS

Elmúlt immár a legszebb nap is,
Az alkony ráborult a tájra,
Úgy mennek ők Emmaus felé,
Mint két könnyes, szomorú árva.

Egymást nézik vigasztalanul,
Hallottak valamit, mely csodás,
De köd borong a lelkük előtt,
És minden csak puszta látomás.

Leszáll az alkony, esteledik,
S fenn ragyog mégis egy csodás nap,
S ím fényözönben áll a kereszt,
A kegyelem, mely életet ad.

A hegyormon zengnek a kürtök,
Alkonyban így örök a hajnal,
Velünk van már az Élet ura,
Kik telve vannak jajjal-bajjal.

Emmaus felé hogyha megyünk
És az alkony lassan ránk borul,
Ha sírunk, szemünk tele könnyel:
Ő odajön mellénk vigaszul.

Bejön házunkba ismeretlen,
Megtöri nékünk a kenyeret,
Sebhelyes kézzel felénk nyújtja
Az új, győzelmes életet.

Angyali ének ütemére
Száll életünkből minden óra,
Szóljunk mi is: maradj velünk,
Mert megérkeztünk Emmausba.

Aytay Gábor

 
Hozzászólás

Szerző: be április 18, 2011 hüvelyk 42_Lukács, Aytay Gábor, Húsvét

 

Címkék: ,

 
%d blogger ezt kedveli: