MAGVETÉS

Zsoltárok 126: 5-6

Ha a nagy Magvető nyomdokába léptél,
ha vállaltad a magvetés szolgálatát:
vállalnod kell vele a zord napokat is,
esőket, szeleket, viharok próbáját,
melyek terheikkel sorra mind megjönnek,
hogy próbára tegyék a te hűségedet.
Számíts arra is, hogy az elhintett jó mag
nem mindig a jó talajba talál,
kövek közé is hull, meg tövisek közé,
ahol fojtogatja a magot a halál.

Ne keserítsen el, ne hidd, hogy hiába!
A magvetés soha, soha nem vész kárba!
És ha forró szelek tikkasztják a vetést,
tudnod kell, hogy itt az öntözés ideje,
s akkor öntözz, öntözz, dús könnyhullatással,
szívedből feltörő, könnyes imádsággal!
A könnyek lágyítják a kőkemény talajt,
utat egyengetnek a gyenge csírának.

Légy fáradhatatlan, mint a nagy Magvető!
Ha munkádat csendes hűséggel elvégzed,
meglátod, megáldja ő könnyes vetésed,
lesz még örömteljes, boldog aratásod!

Oláh Lajosné

 

ISTEN VEZET

Szememmel én vezetlek téged,
Amerre mégy, veled megyek.
Utat török, s nem árthat néked
Sötét völgy, vagy zordon hegyek,
Járj szárazon, vagy víz felett,
Orcámnak fénye hűn vezet.

Szememmel én vezetlek téged,
Kegyelmem is hűn támogat;
Nem engedem inogni lépted,
Bátran rámbízhatod magad,
Pusztákon át a mennybe fel
Erős karom hordoz, emel.

Szememmel én vezetlek téged,
Beváltom az ígéretet,
Ha napra nap jön, évre évek,
Ha szép napot ború követ,
Míg élted földi útja tart.
Megláthatsz színről-színre majd.

ford. Vargha Gyuláné

 

AZ ÚR A PÁSZTOROM

Az Úr a Pásztorom,
Jó Pásztor Ő!
Nyájával arra jár,
amerre várva vár
A forrás hűs vize,
a zöld mező.

Ha Ő a pásztorom,
semmi sem árt.
Törődik énvelem,
vigyáz rám szüntelen,
Követem lábnyomát
Mindenen át.

ének: kotta és midi lejátszás
(köszönet katuskának)

 

ERŐRŐL ERŐRE

(Zsolt 84,8)

Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm!
Vége, nincs tovább…
Megtántorodtam, már-már elestem,
elborított a nyomorúság.
Szóltam: saját erőmből nem telik több,
nem bírom tovább!

És akkor új erő jött.
Csendben és észrevétlen.
Nem a győztesek hódító ereje,
nem az erők világrengető serege,
csak épp annyi, amire szükségem volt,
csak épp annyi, amennyi fölemelt,
megiszamodott lábam lépésre bírta,
s nyomorúságom rengetegéből
a kivezető utat megmutatta.
Csak épp annyi.
S ha elfogy?
Akkor újra küldi Ő,
a kifogyhatatlan, örök, szent Erő!

Csak mindig annyit.
És épp eleget!
Eleget ahhoz, hogy el ne essem,
ne zuhanjak le a szörnyű mélybe,
e szent erővel általlépjem,
s csak a túlparton roskadjam össze.
Aztán megint ad új erőt.
Naponként kinyújtom kezem
a napi mannáért, és Ő ad.

„Erőről erőre jutok”,
világlik már a szent titok!
Az ínség földjén új forrás fakad,
amerre bizakodó lábam elhalad.
Tekintetem a célt kutatja már,
nem révedek erőtlen magamra,
végtelenné tárult a láthatár.

Mindig csak előre, előre,
át a völgyön, – a hegytetőre!
Kőről kőre, erőről erőre…
Átmenvén a siralom völgyén,
erőről erőre jutok,
míg fenn a Sionon megállhatok.

Oláh Lajosné

 

TEMPLOMSZENTELÉSRE

Ó, Istenünk, ez ünnepen
mi hálás szívvel, könnyesen
szent házadért dicsérünk.
Száll boldog hálaénekünk,
mert itt adsz békét minekünk,
itt lakozol Te vélünk.
A fájó szívet enyhíted,
szent asztalod megteríted.
Megelégítesz bennünket.
Eltörlöd minden vétkünket.
Halld, Istenünk, ha száll feléd,
ha száll feléd:
a boldog hála énekét!

Mint szarvas, forrás hűs vizét,
úgy szomjazzuk a Te Igéd,
az élet bő forrását.
Szent hajlékodba sietünk,
mert Uram, Téged keresünk
s a Te kezed áldását.
Szent házad édes otthonunk,
hol Téged vígan áldhatunk,
hol új életre ébredünk,
mert Te vagy utunk, életünk.
Halld, Jézusunk, ha száll feléd,
ha száll feléd:
a hála boldog énekét!

Túrmezei Erzsébet