RSS

Tavasz kategória bejegyzései

NÉMELY TAVASZI MADARAKRÓL

Amikor a melegűlt tavasz a kebelét kinyitotta
És a leggyönyörűbb víg nap az égre kerűl,
Minden kis féreg csúsz-mász vagy szökdös alá s fel
S a nap alatt kedvét tölti szokása szerént.
A barom a gyepeken legel és fickándoz; azonban
Menvén a vídám pásztor utána, süvölt.
A madarak csevegési miatt hegyek oldali csengnek
Szép hallgatni miként zeng valamennyi madár.
A verebek csevegik repdesve: csirip! csirip! a gyász
Fecske: firics! fricsér! a cinegécske: vicinc!
A pintyőke: pipinty! a csíznek ez a szava: csíz csíz!
A tenglic: tinglinc! így magyarázza nevét.
Mondja pacsirta: Vidék! ki-ki dícsér, mind kiki dícsír!
Erre rigó görögül mond: flüaréo! ió!
Banka pedig: to to tót! jó tót vót! hup! hup! upup! hup!
Úgy makog; a kakukk is mondani szokta: kukuk!
S nemdenem éneke közt cseng a kis fülemülének:
Gyüjj gyüjj! gyüjj csak gyüjj! füttyre tanítalak itt?
Egyszóval valamennyi madár énekre hevült már
Mindenik a gyönyörű víg kikeletnek örűl.
Hát mikor én látom hogy Apollóm rám mosolyog; már
Nemdenem a citerám végyem örömmel elő?
Jer citerám! zengjünk mi is a természet Urának
Amikor a napfény gyenge mezőre kihív,
Hol valamennyi madár mikor énekel, arra tanítgat
Hogy van azoknak urok! van! ki nekünk is Urunk.
Aki beléjek adott egymást értő különös szép
Hangokat, és azzal tisztelik őtet azok.
Kik ha valósággal tudnák az okok folyamatját
Mint az idő nyíltát érezik, észre veszik;
Tiszteletében a legfőbb Jónak megelőzvén
Áldozatúl vinnék éneki hangjaikat.
Ámde nem értelem az, hanem érzelem és különös hang
Amiket a kikelet bennek örömre fakaszt.
Így ha mit ösmérnünk lehet a természet Uráról
Mindazokat nékünk engedik által ezek.
Úgymint akiknek nem csak csupa nyelvet ajánlott
Sőt tudományhoz okos lelket is önte belénk.
Akiknek nyilván szól mind az okok folyamatja
Mindez az égi sereg mely örömébe cseveg.
Mondjuk azért mikoron az egek seregére tekintünk:
Légy áldott menny s föld atyja! hatalmas Ura!

Édes Gergely

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be április 8, 2015 hüvelyk Tavasz

 

Címkék: ,

A MAGYAR FA

Ha egy fára ragyog a nap fénye,
hogyne lenne életre reménye!
Meleg a fény, fakad a rügy tőle,
zöld levélke bújuk ki belőle.
Sok kis virág, fehér kelyhű, tiszta.
A kék égre úgy mosolyog vissza.
S ha lehullik mindenik virága,
gyümölcsöktől hajlik a fa ága:
Ha egy fára ragyog a nap fénye,
hogyne lenne életre reménye!

Mért látom hát kopáran a fámat,
az én szegény, szomorú hazámat?
Hiszen Isten kegyelmének napja
sugarát rá bőséggel hullatja.
Mért mered hát csupaszon az ága?
Miért nem fakad rügye és virága?

Kis rügyecskék, ti talán tudjátok.
Hívogatón, ha letekint rátok,
talán ti nem engedtek szavának,
kis rügyei a nagy magyar fának!
Tavaszt csak nap melege adhat.
Tavaszt csak az Úr Jézus fakaszthat.
De hogy a fa virágba boruljon,
kis rügyecske kell, hogy kiviruljon,
engedjen a napfény melegének,
Megváltója nagy szeretetének.

Rügyszívecske nyílj meg valahára!
Meleg árad le a magyar fára:
az Úr Jézus kegyelmének fénye.
Hogyne lenne életre reménye!

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk GYERMEKVERSEK, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: ,

NEKEM AZ ÉLET…

Most a tavasz dalára hallgatok.
Körülölelnek könnyű illatok:
a föld szaga, az édes sarjadás.
Közel a húsvét, a feltámadás. –
Tavasz bolyong most erdőn, réteken.
Dalol, az életről dalol nekem.
Útjára lenge barkaág hajol.
Az életről, az életről dalol.
A légbe’ hangok halk hulláma ring:
„Az élet álmaink és vágyaink… –
Akarunk, égünk, vágyódunk, vagyunk.
Az élet sóhajunk és bánatunk…”
A légbe’ hangok halk hulláma zúg.
Tavasz dalol… a dala oly hazug.

Ajkamon könnyű, halk mosollyal én
állok rügyet fakasztó reggelén
a földszagú, idegen dal felett,
és Jézus, Életem, köszöntelek.
„Nekem az élet”? Te világ, te föld,
ne hidd, hogy színed, illatod betölt,
a színed, fényed, vágyad, illatod.
Minden virágod ideadhatod,
s lelkem kiált, sikolt epedve: Még!
„Nekem az élet Krisztus!” Ő elég.
Színed, virágod, terved, vágyadat:
tavaszi föld, a szívem megtagad.
Földszagú dal, zenghetsz a réteken,
én megtagadlak! Más az énekem.
Lelkemre hullnak fények, sugarak.
Megyek a kéklő tiszta ég alatt,
utamra hajlik barka, mirtuszág,
és zengem én az élet himnuszát,
az Életét… az Úrnak Krisztusát.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk 50_Filippi, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék:

HÚSVÉTI CSEND

Lelkem, dalolj a húsvét öröméről!
Csengjen a hangod, mint a hegyi csermely
fentről hozott kristályos-tiszta hangja,
mint a hóvirágok fehér harangja.
Legyen dalodban élet és erő…
fakadó rügyek, fesledő virágok:
a tavasz, mely meggyőzte a világot.
Legyen benne ragyogó diadallal
a hosszú éjszakát elűző hajnal!
Az a mosolygó, bíborfényű reggel,
melyben a sírban hasztalan keresték
gyászt illatozó, könnyes kenetekkel
a Názáreti Jézus drága testét,
mert élt, előttük feltámadva járt.
Visszhangozd szívük ujjongó szavát.
Húsvétról zengjen, zengjen hát az ének!
Lelkem, adj hangot húsvét örömének!

Figyelek… várok… Csend van, hosszú, tiszta,
mint mikor az ég harmatkönnyét issza
minden fűszál még… és hiába kérem:
ösvényein ott jár az élő Mester
feltámadottan, tündöklő-fehéren,
bűn és halál felett vett diadallal.
Ujjongó lelkem lépteire hallgat
és ezt a csendet hogy zavarná dallal?!

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

HARANGSZÓ

Napfényes dallamot zendítve meg
a szélbe’ halkan hóvirág remeg:
giling-galang, fehér harang.

Soká, soká szunnyadt a föld alatt,
életre hívták meleg sugarak –
és most harangoz, percre sem pihen,
húsvét zenéje zeng a kelyhiben.
Amint a szélben egyre imbolyog,
olyan mint fénylő, tiszta mosolyok.

H arra járnak sápadt emberek,
a szívükön valami átremeg,
valami vágy, egy mozdulásnyi még…
Egy pillanatra közelebb az ég…
Giling-galang, fehér harang.

Életre hívott kis harangomat,
Lelked szele zengesse hangomat!
Fénylő napom, megmentő életem,
Jézus, neved, kegyelmed hirdetem.
Szunnyadtam én is lenn a föld alatt.
Életre keltett tüzes sugarad.
Lelkem harangja véredtől fehér,
és most, ameddig zendülése ér,
rólad, rólad harangozok vele,
Téged zeng, hirdet minden mozdulás:
Húsvét, új élet, nagy megújulás!

Hóvirágok fehér zenéjiben
suhanjon át minden sötét szíven
valami halk vágy… leheletfinom,
Jézus felé, mely újjá lenni von.
S amint a tavasz üde zöldje nő,
legyen belőle akarat, erő,
elpihenés a Megváltó szívén.
Boldog, boldog, aki már ott pihen.
Giling-galang, fehér harang.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

AMERRE MOST JÁR

Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelni egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét… azt a titkos, bús beszédet.
A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Betániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezer emlékű út alatt.

Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volt a vágyam: Nőtt… növekedett…
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.

Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útait szememmel el nem érem,
A lelkemen sejtésük átremeg.

Mért mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
Az élő Krisztus lépteit.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: ,

TELJES ÖRÖM VAN NÁLAD

Zsoltárok 16:11

Hányszor hullt a szívemre
gyermekek mosolya:
virágok fehér szirma
május szellőjiben.
Én visszamosolyogtam,
de bús volt a szívem
és szomorú maradtam…
És szomorú maradtam.

Ha rengő bölcső mellett
édesanya mosolygott,
valami szelíd, boldog,
édes érzés fogott el,
mint bimbók hasadásán,
mint rügyek fakadásán…
Csak sugársuhanás
sötét árnyak között.
Titkos bánat födött
és szomorú maradtam…
És szomorú maradtam.

Valaki a neved mondta,
valaki rólad beszélt,
Úr Jézus, és mosolygott.
Lényéből és szavából
tiszta sugárzás, boldog,
szelíd fényesség áradt.
Megremegett a lelkem,
mint amikor a száradt,
kopár, letarolt fából
újra kihajt az élet.

Mosolya érintésén
Tefeléd megindultam,
és színed elé hulltam
mindenre rátaláltam:
mosolyra és örömre…
Nem föd már titkos bánat.
Teljes öröm van nálad!
Teljes öröm van nálad!

Túrmezei Erzsébet

 
 

Címkék: , ,

 
%d blogger ezt kedveli: