ISTEN EKÉJE

Fájdalom az Isten ekéje,
mellyel szívemben szántogat,
új barázdát hasítva, tépve
hol új életté nő a mag.
Láttam gazdát, ki földet szántott,
mélyen eresztve az ekét,
nyomán a talaj más színt váltott,
kicserélte felületét.

Isten ekéje, szántsd a szívem,
porhanyíts megkövült kérgét!
Hátha akad lent a mélyiben
életerő, igaz érték.
Nagyra nőtt benne a gaz, a gyom
virágja tövissé válik.
Uram, ne hagyj engem parlagon,
Itt van a szívem, szántsál itt.

S ha felzokognék ekéd alatt,
s könnyem hull a barázdára:
csak a régi, rossz gyökér szakad,
haladj tovább, meg nem állva,
hisz tudom, hogy könnyeim patakja,
harmattá lesz egy reggelen;
áldott esőként hull a magra
s új életet ad Istenem.

A szívem, a lelkem hadd legyen,
Uram, a te szántófölded,
művelj csodát rajtam és bennem,
hogy jóból teremjek többet!
Áldó kezed legyen az ekén,
mely a szívemben szántogat.
Szántóvető Gazdám, szeretlek én,
mert munkád boldogságot ad.

Betkó András