Postás vagyok. A táskámban mindig
sok embernek sok-sok üzenet.
S nekem nem hoz senki levelet.
Várnak reám s jönnek is örömmel,
de az öröm nem reám nevet:
sose nézik meg a szememet,
csak a levelet, csak a levelet.
Utcahosszat minden ember ismer
s minden ajtón szabad bemenet.
Ámde sehol meg nem pihenek.
Mindenki hív – s nem marasztal senki.
Nem is vagyok. De van: üzenet.
Meg se fogják nyújtott kezemet,
csak a levelet, a levelet.
Mennyi öröm s mennyi idegen gyász!
Sokszor szaladnék, de nem lehet;
koldusan is osztok kincseket.
Szeretnek. De nem magamért. Érte,
aki messze van és nem feled,
ki küld maga helyet engemet…
… csak a levelet, csak a levelet.
Postás vagyok a szívemben mindig
sok embernek sok-sok üzenet.
S másnak viszek, másnak örömet.
De ha látom, hogy kigyúl az arca
és örömét én felezem meg:
hordom – elfeledve szívemet –
csak a levelet, a levelet.
Horváth Jenő
KERESZTYÉN VERSEK 