MAJD

Tudom, számot is kell majd adnom,
Minden megírt, nem írt sorért,
Tudott, nem tudott sok-sok bűnért,
Ismert, nem ismert sorsokért.

Magamért is, és akik lettek,
Sorsomhoz kötött lelkekért,
Minden sóhajért, ami elszállt,
S minden el nem szállt sóhajért.

Számot kell adnom minden percért,
És azért is, hogy azt hiszem,
Hogy csak „majd” kell, hogy számot adjak,
Nem most, azonnal, íziben.

Igen. Az órák követelnek,
Sürgetnek, éljek, igazán,
Mert a „majd” most van, és az óra
Meg is állhat szobám falán.

Megállhat minden észrevétlen.
Az őszi alkony oly hideg.
Legyen hát lelkem mindig készen,
Mint aki tudja, mért siet.

Kárász Izabella