RSS

41_Márk kategória bejegyzései

PILÁTUS UDVARÁN

Már fejsze csattog hajnal óta,
tompán zuhog a kalapács.
Ma valakit még megsiratnak,
Krisztus vagy Barabás…

Sorsdöntő óra súlyosul rám.
Zsúfolt Pilátus-udvaron
mind a ketten előttem állnak.
Melyiket akarom?

Barabás… úgy áll, mint az élet.
Daccal hátrafeszül a nyak.
Merészen villanó szemében
tüzek parázslanak.

Mozdul acélos izmú karja.
Feszíti, törne már elő
gátat szakító áradatban
a lázadó erő.

Pogány hatalom… pogány szépség
és pogány élni akarás.
Igen a testnek és a földnek!
Krisztus vagy Barabás?

Farizeusok bujtogatnak:
„Te Barabással vagy rokon.
Tenlázadásod lásd meg ott a
merész vonásokon!

Te megtagadnád ezt a földet?
Te megtagadnád magadat?
Krisztust feszíttesd a keresztre,
Barabást ne tagadd!

Ők nem élhetnek mind a ketten.
S melyik idegenebb neked?
Annak a szemnek tiszta fényét
el se viselheted.

Bélpoklos, rút tisztátalannak
érzed magad, ha rádtekint!
Feszítsd meg őt, feszítsd keresztre,
hogy úr lehess megint!”

A fejsze is utolsót csattant,
nem zuhog már a kalapács.
Kész a kereszt és vár és kérdez:
Krisztus vagy Barabás?

Pogány erő és pogány szépség…
Tagadjak mindent… magamat?
„Barabást feszítsd meg, Pilátus,
Krisztus legyen szabad!”

Azóta is nap mint nap jő a
sorsdöntő súlyos perc felém,
s új választásra hív: Ki éljen?
Ki éljen, Ő vagy én?

Én… földi, poklos és fekélyes…
Ő olyan égi, tiszta, más.
És mégis Ő, a Krisztus éljen,
sohase Barabás.

Elébe hullok s tisztasága
ítél, megfeszít, eltemet.
Aztán keze – újjáteremtőn
érinti lelkemet.

Túrmezei Erzsébet

Reklámok
 
 

Címkék: , ,

AZ ÉN NÁRDUS ÉLETEM

Szűkösen éltem és nagyon szegényen.
Féltve őriztem
fehér alabástromedényem.
Töretlen volt,
színültig drága nárdussal tele.
Mekkora kincs!
Sok színes álmot álmodtam vele.
Terveket szőttem.
Világolt egyre előttem,
vígan villanva a fényen
fehér alabástromedényem.

Akkor a hajlékomba egyszer
betért megfáradva a Mester.
Tudta, hogy hová készül.
Tudtam, hogy hová készül.
Jeruzsálem távoli ormán
valami titkos vész ül.
Bűnnel, nyomorral, bajjal
indul a döntő harcra.
…Árnyak lopództak tiszta homlokára.
Fájt a tanítványok közömbös arca.
Nem értik? Nem érzik?
Egyedül
én érzem? Én értem?
Megy megváltani engem…
Talán… meghalni értem.

Ott ült fáradtan a Mester.
Sietve kamrámba osontam
s visszatértem a drága kenettel.
Fehér alabástrom edényem,
melyet őriztem rejtve, szegényen,
összetörtem – s a drága kenet
illatosan ragyogva
szelíd fejére permetezett.
„Te meghalsz értem!” – árasztotta szét
a lágy illatbeszéd.
„Én neked adom az életemet
És a szívem minden szeretetét.”

„Tékozlás! – zúgtak fel a körben.
Megbíztatott
Krisztus szeméből egy meleg sugár.
Tudtam, hogy semmiér’ se kár:
A kenetér’ se kár,
Érte kiontott életér’ se kár…
S áldom a percet, melyben
alabástromedényem összetörtem.

Én abban élek,
abban a boldog csodamozdulatban,
a Golgotára készülő királynak
mellyel a nárdusomat odaadtam.

Túrmezei Erzsébet

 
 

Címkék: , , , ,

GYERMEK A RENDELŐBEN

A kisleány ott áll a rendelőben.
a furcsa gépek mintha mind őt lesnék.
S a doktorbácsi már be is ültetné
abba a félelmes, nagy székbe: ,,Tessék!’’

Nem, még nem ül le. Kijelenti bátran,
hogy előbb kettőt kérdezni szeretne.
,,Halljuk!’’ – mosolyog rá a doktorbácsi,
hiszen ő mindig kész a feleletre.

,,Értesz-e a fogakhoz?’’ – tudakolja
kis Piroska ötéves bölcsességgel.
,,Ó, hányat találsz, akit én kezeltem,
kis barátaid közt, ha széjjelnézel!’’

,,Ott a Sárika, Jancsi. Kit mondjak még?
A patikus bácsiék Klárikája.
Kérdezd meg őket! Vígan szaladgálnak!
Mi lenne, ha foguk most is fájna?’’

Ez a válasz megnyugtatóan hangzik,
valóigaz. De hátra még a másik.
,,Szeretsz-e engem?’’ – Kérdezi Piroska
a kedvesen mosolygó doktorbácsit

,,Szeretlek-e? Hát hogyne szeretnélek!’’
Mivel semmi hiba a feleletben,
a kis paciens beül a nagy székbe
most már nyugodtan, kék szeme se rebben.

Ha a doktorbácsi ért a fogakhoz,
s szereti őt, akkor mi gondja lenne?
Jöhet most már a fúróval, fogóval.
Piroska békén tűri. Bízik benne.
*
Ó, így szeretnék békén bízni én is!
Félelmetes nagy rendelő az élet,
de jól ismerem, aki kezel benne
s az Ő feleletétől én se félek.

Ha megkérdezem, ért-e a dolgához,
s ha megkérdezem, hogy szeret-e engem,
rámutat értem átszegzett kezére,
És szabad bízó kisgyermekké lennem.

Lehet fogó, fúró, akármi szerszám,
ha ott látom abban a drága kézben,
amelyik mindig tudja, mit cselekszik,
s fenn a kereszten vért hullatott értem.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 8, 2011 hüvelyk 40_Máté, 41_Márk, ALKALMI, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , , ,

ISTEN MUNKATÁRSAI

Nekünk ellentmond minden e világon.
Velünk felesel a hullott haraszt,
Tövis sérteget törött téli ágon.
mi hivogatjuk mégis a tavaszt.
Ez a mi harcunk, Testvér.

Jövendőt mondunk az alvó rügyeknek,
Kifütyöl bár a februári szél:
Helyet készítünk a virágseregnek,
hol rút kórókat zörgetett a szél,
Ez a mi dolgunk, Testvér!

Letiprott földet verejtékkel ásunk,
Vetőmagunkat sírva hintjük el,
Nem látjuk még, lesz-e aratásunk,
vagy meg sem érjük, míg plántánk kikel.
Ez a mi terhünk, Testvér.

De tudjuk azt, hogy van Gazdánk az égben,
ki velünk plántál, öntöz, s majd arat.
Esőt s fényt ád a maga idejében,
míg megteremti a termő nyarat.
Ez a mi erőnk, Testvér!

Tudjuk, az Ige majd csírába szökken.
Rügyet duzzaszt a lelkeken a hit.
E tavaszt váró, áldott munka közben
tanuljuk a nyár zsoltárait.
Ez a mi győzelmünk, Testvér!

Dömötör Ilona

 

Címkék: , , , ,

BESZÉLGETÉS A FÖLD ALATT

A megdermedt föld alatt
két parányi búzamag
összesímul kedvesen. –
Az egyik szól csendesen:

„Magtestvérem, nem jó élni.
Nem tudok már jót remélni.
Majd megfagyok! Jég a fészkem,
hátamon a halált érzem.
Elpusztulok tél fagyában,
Ó, pedig én élni vágytam.
Vágytam nőni, felszaladni,
kincses fejű kalászt adni,
aranykalászt, aranymagot,
dús kévéket, dús asztagot.

Jaj, de látom, sok szép álmom
valóra már sosem váltom.
Elfonnyadok, elsenyvedek,
új élet már sosem leszek!…”

A megdermedt föld alatt
a másik kis búzamag
kezd a szóba csendesen,
bizakodón, kedvesen:

„Magtestvérem, ó, ne fájjon,
hogy hideg van a tanyánkon!
Van jó ruhánk, Isten adta,
megvéd ez a téli fagyba’.

Van paplanunk puha, fehér.
Nem halunk meg, ne félj, ne félj!
Jó apánk is arra intett,
edzeni kell a szívünket.
S szabad szívvel, égbe törve,
minden gátat elsöpörve,
nagyok leszünk, kincses-szépek,
kalászt ontunk dúsat, szépet.
Áldást szórunk asztalára
mindenkinek, aki árva!”

A megdermedt föld alatt
két parányi búzamag
átöleli egymást szépen
s együtt bíznak, bizakodnak
a tavaszi ébredésben…

Móra László

 
Hozzászólás

Szerző: be január 11, 2011 hüvelyk 41_Márk, 43_János, Évszakok, Móra László, Tavasz, Tél

 

Címkék: , ,

A TENGER LECSENDESÍTÉSE

Vihar tombol, zúg a szél,
A hajósnép jaj, de fél!
Rettegnek a haláltól,
Költik Jézust álmából.

– Ébredj, Mester, elveszünk!
Így törődsz Te mivelünk?
Látod, nagy bajban vagyunk,
Süllyed már a csónakunk!

– Ne féljetek, itt vagyok,
veszni senkit nem hagyok.
Szavamra a szél megáll,
Csendesül a tengerár.

– Ugyan, ki ez, hogy így szól,
Szélnek, víznek parancsol?
– Nem tesz ilyet senki más,
Ő az Úr, a Messiás!

 
Hozzászólás

Szerző: be március 25, 2010 hüvelyk 41_Márk, ALKALMI, GYERMEKVERSEK, ISMERETLEN SZERZŐ

 

Címkék: ,

TANÍTVÁNYOK A VIHARBAN

A tanítványok hajóznak
a zúgó tengeren,
S a vad viharban Mesterük
csak alszik csendesen.

– Ó, Mester ébredj, ébredj már,
hát nem törődsz velünk?!
A hajó csaknem elmerül,
ó mentsd meg életünk!
Az Úr szavára elcsitul
a tenger és a szél;
Ó, mily hatalom, mily csoda:
a hajó célhoz ér!

Ha vész tör rád és félelem,
vagy hullám elborít,
Csak hívd a Mestert, benne bízz,
Ő rajtad is segít!

G. Tauchelt nyomán
Szabó Levente

 
 

Címkék: ,

 
%d blogger ezt kedveli: