RSS

A NAGY KÍVÁNSÁG

10 feb

Siet haza. Fáradt a lépte.
A kopott ajtót már elérte.
Ott hallgatódzik egy parányit,
aztán a kis családra rányit.
Az öt kicsinyt az asszony éppen
most fekteti le sorra szépen.
Vidám, meglepett ujjongás a
fáradt apa fogadtatása.
Leül a székre, hosszan hallgat.
Örül az öt csicsergő hangnak.
Est imájuk, amint mondják,
mintha levennék minden gondját.
Ha ők hordozzák az imákat,
van dolga most az angyalkáknak.

Karácsonyeste nincs már messze,
s ki mit kívánna, mit szeretne,
elsorolgatja kérő szóval,
úgy beszélget a Megváltóval.
Egyiknek sincsen nagy igénye.
Szegény gyermek mi sokat kérne?
Karácsonyfát, cukrot a fára,
égő gyertyákat zöld ágára.
Pénzt apukának tüzelőre,
új talpat a lyukas cipőre.

A kis Annus csak várja békén,
míg rá is sor kerül a végén,
s kicsi kezét imára téve,
kitekint a csillagos éjbe:
„Édes Úr Jézus, kérlek szépen,
Hozz karácsonyra babát nékem.
Beszélőt, alvót, aranyhajút.
Az égtől ide úgyse nagy út.
S a ragyogó csillagboltokban
Teneked bizonyosan nagyon sok van.”

A bízva mondott kis imádság
után a fáradt szempillácskák
lecsukódnak, s az édes álom
öt gyermeket hord szelíd szárnyon.

Hallgatagon, szomorú szemmel
tekint az asszonyra az ember.
Úgy fölment mindennek az ára,
dehogy telik alvó babára.
Kicsi Annus, nagyot kívántál.
Ha szüleid szívébe látnál,
s tudnád, hogy ott marcangol, éget,
vissza is vonnád a kérésed.
Vagy mosolyognál bízva, szépen:
„Hiszen én az Úr Jézustól kértem!”?

Telnek a napok gyorsan, frissen.
Nem lelnek tétlenül senkit sem.
Annuska is dolgozik, fárad.
Kér anyukától rongyocskákat.
Kisimítgatja, összerakja…
„Minek, kislányom?” – kérd’ az apja.
S hittel felel a gyermek szája:
„Ez mind az új babám ruhája.”

Elérkezik a szívrepesve,
csengve várt karácsonyeste.
Cukrot raknak a fenyőfára,
égő gyertyát zöld ágára.
S egy olcsó kis baba is vár a
nevetőszemű Annuskára.

Jaj, ha majd sír: „Nem ilyet kértem.”
Miért is tud beszélni? Miért nem?
– Valaki zörget. Beeresztik.
Megkérdik nyájasan, mi tetszik.
Csomagot hoz a szomszéd házból,
egy szomszéd édesanyától.
Ő küldi szeretete jelét,
meghalt kislánya játékszerét,
hogy így áldozzék emlékének.
A szülők csak ámulnak, néznek.
Kibontják… Ó, csodák csodája,
Ott az Annuska nagy babája!
„Mama!” – sír a szó a szájárul.
Nagy kék szeme csukódik, zárul.

Láttán ennek a szép csodának,
Mozdulatlan, mély csendben állnak.
S kis Annuskával kéz a kézbe’,
közéjük mintha Jézus lépne.
Szelíd szemrehányással szólva,
„Hát van, amit a hit nem nyer meg?!
Miért nem hisztek, miként e gyermek?”

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Karácsony, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: