RSS

MARADJ VELÜNK!

19 feb

A Szentírásnak roppant csarnokából
Egy kép előttem gyakran megjelen.
Alakjai, mint régi jó barátok
Lépnek be hozzám és szólnak velem.
Ha járok, vagy ha ülök asztalomnál
Velem időznek gyakran estelig,
Kérő szavuk visszhangot kelt szívemben:
– Maradj velünk, mert beesteledik!

…Vasárnap volt. Oly páratlan vasárnap,
Milyen nem volt s nem lesz többé sohsem.
Két férfi megy az emmausi úton,
Két szürke vándor, némán, csendesen.
Tavasz dalol az olajfák hegyéről,
Virul Nisán hó bájos évszaka.
…A két utas a zengő ébredésben,
Csak hulló alkony, hulló éjszaka.

Ne háborítsuk őket bánatukban!
Szívük miért fáj, majd megkérdi más.
…Íme egy könnyű árnyék lép közéjük,
Egy könnyű árnyék, egy új utitárs.
Orcája halvány, mély tűz ég szemében,
Beszéde halk, járása nesztelen,
Úgy tetszik, mintha nem is földi lenne,
Csupán vendégként volna itt jelen.

– Mi fáj? Mért jártok ily szomorú arccal? –
Testvéri hangja kérdi szelíden.
A két utas egyszerre csupa kérdés:
– A városban csak te vagy idegen?
Te nem tudod, hogy pénteken mi történt,
Hogyan feszíték föl keresztre Őt,
Ki nagy hatalmú volt és tiszta jóság,
Ki meggyógyított minden szenvedőt?!

Beszélnek még, de rájuk néz a vándor:
– A szívetek oly rest, oly, balgatag!
A Golgotán nem az történt-e véle,
Mit Róla az Irások mondanak?
Igaznak tűrés, szenvedés a sorsa!
A törvény szent és mindörökre áll:
Csak vérből tud, születni szebb jövendő.
Az Üdvösségnek ára kínhalál!

A két barát hallgat, szent áhítattal,
Hisz így csak drága Mesterük beszélt!
Vajon ki ez, az Ő hangján beszélő,
Ki új remények magját hinti szét?
És lángralobban hitük azonnal,
Örömre fordul a forró panasz,
Érzik megint, nem koldusok, nem árvák,
Kit úgy sirattak, ím velük van az.

Sötétedik… A felleget az égen
Barnára festi már az alkonyat,
Már itt a falu, melyben válniuk kell.
E gondolat újabb fájdalmat ad.
Elválni újra! E seb egyre égőbb,
Átjárja őket szívük mélyéig.
Egyszerre kérik: Ó, Uram, maradj még!
Maradj velünk, mert beesteledik!
*
A Szentírásnak roppant csarnokából
E kép előttem most is megjelen.
Ott járok én is Emmaus vidékén,
Vasárnapon, kietlen útfélen.
Eltűnt a május már, a nyár is elmúlt,
Kihalt ligetben tél következik…
Őt kérem én is, mint a két zarándok:
– Maradj velünk, mert beesteledik!

Életünk lejár. S ha elfutó időnkben
Nem gyűjtöttünk mást csak a föld javát:
Leszáll az est, s mi koldusok, kifosztva
Evezhetünk a túlsó partra át.
De ha az Úr lesz lelkünk útitársa,
S nyomába járunk éltünk végéig:
Új kincset hoz számunkra minden óra…
… Ha ő velünk van, sosem esteledik.

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be február 19, 2010 hüvelyk 42_Lukács, Idősek napja, ISMERETLEN SZERZŐ, Ősz

 

Címkék: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: