A munka kész, a megváltásnak
csodája elvégeztetett.
A megváltó az átok fáján
nagy kínok közt kiszenvedett.
A gúnyolódók ajka néma,
szemük merően rámered.
Előbb még büszkén gúnyolódtak:
Most rémtől gyötört emberek!
A nap eltűnik fájdalmában,
a föld remeg és zeng az ég.
A bátor harcos félelmében
reszket s a szeme tűzben ég.
S a marcona és érzéketlen
katona szíve feldobog:
,,Az Isten Fia volt ez ember!
– Ennél többet nem mondhatok!’’
Az Isten fia volt ez ember!
– száll messze időn, téren át.
Az Isten Fia volt ez ember!
– ki viselt töviskoronát.
Az Isten fia volt ez ember!
– harsogja tenger és szelek;
ki parancsolt a hullámoknak,
s az orkán néki engedett…
Az Isten Fia volt ez ember!
– kiáltják százan, ezeren,
ki engemet is meggyógyított,
mikor feküdtem betegen.
Az Isten fia volt ez ember!
– ki az életnek ura volt;
és feltámadván a halálból,
legyőzött Sátánt és pokolt.
Az Isten Fia volt ez ember!
– ki néked, bűnös, megbocsát…
Ó jöjj, s borulj a keresztfához
és ingyen örök üdvöt ád!
Haraszti Sándor
