Vérző szívemben kínok égnek,
Szemem mered a kéklő égnek.
De csak sötét folt amit látok…
Életem nyomor, bilincs, átok.
Vaksággal sújtott a Teremtő,
Segíteni nem tud más csak Ő!
Vérező szívem érez, dobban!
Körülöttem tán nagy tömeg van,
Így mondják mások, így is érzem.
Vajon ki jár itt? – Kérdik, kérdem.
A Názáreti jön most erre…
Ó, Istenem, ha reám nézne!
Hallottam én már Róla sokat…
Nem veti meg a koldusokat!
Én egy vagyok, a vak és rongyos,
De ha erre néz, az bizonyos,
Hogy észrevesz, hogy meglát engem,
S biztosan felderül az egem!
És szót hallok most: ,,Ide hozzám!’’
Válaszra már nem tátom a szám,
De rongyaim árokban hagyom,
Hívásának magam megadom.
Felé indulok. Van erre ok!
Vezetnek… avagy tapogatok.
A nagy pillanat elérkezett:
Előttem áll már, aki SZERET!
,,Mit cselekedjek? mit mondasz csak?’’
Uram! Hogy lássak, lássak, lássak!…
És Bartimeus látott, látott!
E nap áldott lett neki… ÁLDOTT!
Követte Krisztust buzgó szívvel.
Ő itt van ma is, s csodát mível!
Vakok, bénák Hozzá jöjjetek!
Ő csodát tesz ma is veletek.
Minden nyomorból meggyógyultok
És látni, látni, látni fogtok!
Dénes Ferenc
