A NÁZÁRETI ÁCSMŰHELY DALA

Sugarak jönnek látogatni.
Derűsen csillog minden szerszám.
Fényben fürdik egy tiszta otthon.
Siklik a gyalu… hull a forgács.
A Mester megint rámmosolygott.
Siklik a gyalu. Hull a forgács.

„Csak tudnám, meddig! Évek… évek…
Mesterem, meddig ácsolunk?
Sebzett szívek epednek érted,
csodád borára ajkak szomjasak!
S mi ácsolunk, kopácsolunk
végestelen. Múlnak az évek,
siklik a gyalu, hull a forgács.

Odakinn kín, seb, jaj, nyomorgás.
Neked mindegy: harminc vagy három?
Hát nem munkálkodsz mindenáron?!”
Siklik a gyalu, hull a forgács…
„Csend! Csend! Még nem jött el az én órám.
Figyelek. Várom.
Siklik a gyalu, hull a forgács.

Emberi szándék, akarat
tíz éve – semmi.
Emberi szándék, akarat
húsz éve – semmi.
Isten egy perce – roncs világokat
újjá tud tenni.
Isten percére várni jó.
Siklik a gyalu, hull a forgács.
Míg ácsolunk, kopácsolunk,
csak érik gyógyító borunk.”

Sugarak jönnek látogatni.
Derűsen csillog minden szerszám.
Évek suhannak el fejünk felett.
Mester, szívemre száll a békéd.
Isten percére várok most veled.
Hajszoló vágyam elvetem
és csendesen, türelmesen
várom, várom.
– Odakinn kín, seb, jaj, nyomorgás. –
Múlik a harminc, jő a három.
Siklik a gyalu, hull a forgács.

Túrmezei Erzsébet

 

MOST

Most minden út
Tebenned összefut.
Most minden cél
Tebenned összeér.
Az egész világ körötted forog,
s Te a nagy mindenséget
vezérlő erővel igazgatod.
Igazgass engem is!
Hadd legyek egy parányi csillagod,
melynek fényét észre se venni,
de melynek fénye Tefeléd ragyog.
Igazgass engem is!
Arra megyek, amerre akarod.
Hadd legyek egy parányi csillagod.
És hogyha jő az est,
ha feketére fest
mindent az éjszaka,
hadd legyek én is
az éjnek világító csillaga.
És sok ezredmagammal
Teremtsek ragyogást…
Terólad ragyogást.

Uram, ki a világot
vezérlő erővel igazgatod,
igazgass engem is!
Hadd legyek egy parányi csillagod!

Túrmezei Erzsébet

 

ILYEN EGYSZERŰ?!

A kis csavart beillesztik a gépbe,
És ott a helyén végzi küldetését.
Nem gyötri gond és nem kísérti kétség:
– Mire való az életem?
Csak szolgál egyszerűen, csendesen.
Ilyen egyszerű lenne az egész?
*
„Mi leszel?” A gyermek szemedbe néz:
„Kocsis!” „Cukrász!” „Repülő!” „Katona!”
S bearanyozza ezt a büszke tervet
a szülők mosolya.
Ők is szövögetik a terveket
Ha gyermekükre néznek.
Álmodnak róla
Nagyot, szépet, sokat.
Álmaik fenn járják a csúcsokat,
De a valóság és az akarat
Annyiszor a mélyben marad.
Míg egyszer a kérdés felébred,
S döngetni kezdi a szívünk falát:
Miért is élek? Tudnám legalább!
Hol a cél? Hol az értelem?

S boldog, aki elér a felelethez
Mert az Istennek terve van velem!
*
Szívemben ezzel a szent felelettel
Megállok színed előtt, Istenem.
Valaminek terveztél engem.
Te segíts azzá lennem!

Ha kiáltásnak, ha simogatásnak,
Akármi másnak,
Bocsásd meg, hogy dacoltam, lázadoztam,
És segíts engedelmesen
Terveidbe simulni mostan!
Illeszd helyére kicsiny csavarod!
Szolgál csendesen, ahol akarod:
Ahová rendeli az alkotó,
Örök isteni kéz.

És ott a helyén álmélkodik rajta:
Ilyen egyszerű mégis az egész?!

Túrmezei Erzsébet

 

SAKKFIGURA

Egyszerű sakkfigurád vagyok
én Neked, Uram,
lovad, parasztod, futód,
amit akarsz, ahogy akarod.

Sosem akartam király lenni,
bástyának se lennék jó, tudom,
de jó a Te kezedben lenni,
s odaállni, ahova akarod,
ahová bölcs gondolataid
vezényelnek, s veszteg maradni, míg
kegyelmesen új jelt nem ád kezed.

Vidd velem győzelemre gondolataidat!
S ha néha netalán
ki is ütnek démoni erők,
végy kegyelmes kezedbe újra,
rendelkezz velem!

Egyszerű sakkfigurád vagyok
én Neked, uram!

Füle Lajos

 

LÉGY ENGEDELMES!

Két fia volt egy apának,
Mondta idősebb fiának:
Kapálni kell szőlőmbe’,
Menj ki, fiam, reggelre!

Nem megyek – szólt az idősebb –,
Mert én arra rá nem érek!
Kérte hát a kisebbet,
S ő ígérte: elmegyek!

Másnap, aki megígérte,
Mégsem volt kinn a szőlőbe’,
És aki azt mondta: “Nem!”
– az dolgozott serényen.

Igent mondj, ha jóra kérnek,
Tedd is meg, ha úgy ígérted!
Várja mennyei Atyád,
Jézus mutat jó példát.