törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe – de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet…
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és ugy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Babits Mihály

Mások megbecsülésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Mások szeretetének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások dícséretének a kívánásától szabadíts meg Jézus.
Az elsőbbségben részesítés kívánásától szabadíts meg Jézus.
A tanácsom kikérésének a vágyásától szabadíts meg Jézus.
Mások helyeslésének a kívánásától szabadíts meg Jézus.

Azon félelmemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy semmibe vesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megszidnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy bírálgatnak, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy megfeledkeznek rólam, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy nevetségessé tesznek, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy igazságtalanul bánnak velem, szabadíts meg Jézus.
Azon félelmemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézus.

Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat szeressenek jobban, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy másokat becsüljenek többre, mint engem.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy a világ szemében mások növekedjenek, én pedig legyek kisebb.
Jézus add meg a kegyelmet vágyni arra, hogy mások legyenek kiválasztva, én pedig legyek félretéve.

Assisi Ferenc olasz szerzetes (1181 – 1226)

Dömötör Tibor

A hajnali égbolton, fény derengett,
Vonzott a távolban feltűnő kereszt.
Valaki kézen fogott és vezetett,
A kereszt alatt, végre megpihentem.

Akkor ott, tudtam, hogy célba érkeztem,
Minden terhet, mi nehéz volt letettem.
Megújult erőt, s új életet nyertem,
Óemberi énemet levetettem.

Új emberként élem már az életem,
Béke honol szívemben és lelkemben.
Feltámadott Urunk nyomában járva,
Most már az Isteni fénysugár vezet.

Schvalm Rózsa

Nem vonz már e világi csillogás, gazdagság,
lelked szabad, túllátsz a földi lét határán.
Múló földi kincseket, többé nem gyűjtesz már,
új cél vezet, tiéd az igazi gazdagság.

Amit másokkal oly szívesen megosztanál,
hisz oly sok a világban, a boldogtalanság.
Sok- sok ember élete örökös rohanás,
nincs ideje meghallani a lélek hangját.

Pedig fájdalmában néha, mélyről felkiált,
létét jelezve, hogy sorsa üresség, magány.
Ezt az űrt nem töltheti be semmi más,
csak Isten kegyelméből, a szent égi áldás.

Fölöttünk az idő, olyan gyorsan elszáll,
kijelölt utunk rövidül, nap-nap után.
S ha végéhez elérkezik, ott vajon Ki vár?
attól függ, hogy az utad során, Kiben bíztál.

Schvalm Rózsa

Megnyilvánulnak, rejtett titkai,
megvilágítja azt, az igaz hit.
Hit fényében felragyog valója,
Atya, Fiú, Lélek kapcsolata.

Egységének szeretete árad,
a teremtett, végtelen világra.
Az Atya terve, valósul Fiában,
s áldott a Lélek, munkálkodása.

Schvalm Rózsa

Isten és ember közt, élő kapcsolat,
léleknek erőt, biztonságot ad.
Hogy szilárdan állja, lét viharait,
ne törjék össze, súlyos gondjai.

Mert az ember, e földi vándorútján,
néha göröngyös, szakaszokon jár.
Ha büszkén, önmagában bízva járja,
göröngyökön, gyakori botlása.

De kezét nyújtja, a Mindenség Ura,
ha nyílt szívvel, imában szólítja.
Viharzónában sem, süllyed a bárka,
csitul a vihar, szelíd szavára.

Schvalm Rózsa

Arcán Júdási mosoly,
szíve szándéka gonosz.
Gonoszsága tőrbe csal,
hamis az ajándéka.

Némán tűrsz, mint áldozat,
nem fizetsz rosszért rosszal,
de ki ádáz ellenség,
oly nehéz szeretni azt.

Krisztusi példa segít,
kik keresztre feszítik,
azokért imádkozik,
vére értük ontatik..

ha szívedben Ő lakik.
már képes vagy szeretni,
ki ellened vétkezik,
s tudsz érte imádkozni.

Schvalm Rózsa

Emberi büszkeség a válság oka,
ha önmagát helyezi középpontba.
Saját sorsát önmaga irányítja,
Isten igazát, s tán létét tagadva.

Sötétet a fénytől, Te választod el,
és mi jó, mi rossz, Uram Te döntöd el.
Nem az a bölcs, aki magát annak mondja,
hanem az, aki hallgat a szavadra.

Nem mond rossznak jót, és a rosszat jónak,
s a keserűt édesnek nem hazudja,
Nem altat el részegítő itallal,
mert emlékszik Jézus, édes szavára.

Mellyel rávilágít az igazságra,
Isten szeretetére, jóságára.
A bűn állapotából elmozdulva,
helyreáll Isten, s ember kapcsolata.

Schvalm Rózsa

Életed, apró dolgaiban is érzed,
tapasztalod, az Isteni jelenlétet.
Nyilvánul személyes, lelki élményekben,
ha a kereszt fényében éled életed.

Ahol értünk adta, Önmagát az Isten.
kinyújtotta felénk, szabadító kezét,
Mindenhatóságának, dicsőségében,
árasztja az Ő, végtelen szeretetét.

Te is add önmagad, teljes bizalommal,
lélekben, benne lehetsz teljesen szabad.
Bilincsét letéve, önakaratodnak,
hittel, reménységgel, Vele járd utadat.

Schvalm Rózsa

Bárányfelhők a horizont szélén,
fehér hegyvonulatot formálnak,
a tiszta égbolt, ragyogó kékjén,
elbűvölő, mesebeli tájat.

A határban szőke búzatáblák,
szélben hajlongó, sok-sok dús kalász..
Tűző nap érleli az életet,
közel az aratás, s ígéretes.

Bőkezűen adja az ég Ura,
szükségét az éhező világnak,
legyen igazságos elosztása,
jusson kenyér, mindenki asztalára.

Schvalm Rózsa

Kezében van az ember sorsa,
benne rejlik, létbiztonsága.
Tőle függ jövőjének útja,
híveit nem hagyja magára.

Nélküle zsákutcába vezet,
az életút, s reménytelen,
ha magára marad az ember,
ha az Úr kezét nem fogja meg.

Mit épít önmagában bízva,
percek alatt, összeomolhat,
De azok, kik az Úrban bíznak,
erejükben megújulnak.

Ő a Mindenség kormányzója
Őrá bízzad, életutadat.
a legkisebbre is van gondja,
bölcsen irányítja, sorsodat.

Schvalm Rózsa

Az Ő dicsősége ragyog, s Krisztus által,
világossága jött, a földi világba.
Ki Őt befogadja, szíve mélyén annak,
már e földön felragyog, Isten országa.

Nem gyötri félelem, az út végét látva,
küszöb a halál az örök boldogságba
Ahol Ura által, készített hely várja,
örökös otthona, az égi hazába.

Schvalm Rózsa

Köszönöm most Uram Néked – s élek vele, jól tudod!
Igyekvésem, törekvésem minden nap megújítod!
Erőt adsz, hogy segíthessek drága embertársakon –
s boldoggá tesz engem újra: Szereteted jó, nagyon!

Tovább adom én is tehát, hogy mindenki láthassa
milyen is ha boldog lehet, s szereteted áthatja!
Hiszen olyan jó szeretni, csak az tudja igazán…
aki a Te kegyelmedből megérezte önmagán.

Megköszönöm én teremtőm, hogy én is megéreztem
és azóta is csak egyedül Te lettél az Életem!
Igazgatod lépéseim, egyengeted utamat
segítségül nekem adtál drága, új Barátokat!

Azóta is boldog vagyok, megtaláltam önmagam
pedig elveszettnek hittem, értelmetlen, céltalan…
És akkor Te értem jöttél: – szóltál hozzám: gyermekem!
Kövess engem drága lélek, s helyet kapsz a szívemen!

Ettől kezdve minden órám, minden egyes percemet
igyekszem csak Neked élni, megmentetted lelkemet!
Eltörölted bűneimet szent kereszted bár nehéz…
de ha nem veszem fel újra reményem a ködbe vész.

Ezért aztán minden új nap, minden egyes hajnalán
megköszönöm Neked Jézus, s igyekszem is – igazán!
Szeretném, ha méltó lennék arra amit adsz nekem!
Buzgóságom mosolyogva figyeled Te odafenn!

Valahányszor Rád tekintek, rád emelem szememet
eltölt a Te békességed, s betöltöd a lelkemet!
Elküldöd a vigasztalót – megígérted, s megadtad!
És azóta tudom, érzem lelkem Hozzád szaladhat!

Pedig csak egy porszem vagyok, nem is értem kegyelmed –
Hogy lehettél ilyen jó, hogy észrevetted gyermeked…
Ezért aztán amíg élek, hirdetem az Országod!
És igyekszem méltó lenni! – Mikor eljössz, meglátod!!!

Arra kérlek ezért Uram, maradj mindig énvelem
kísérd el a lépéseim, s fenyíts meg, ha vétkezem!
Mert jól tudom minden kínom, minden egyes fájdalmam
csak Tehozzád vezet Uram, s Te leszel a jutalmam!

Édes Jézus! Én szerelmem adj erőt, hogy életem
méltóképpen éljem – Érted – szereteted hirdessem!
S egykoron, ha Hozzád térek arcodat megláthatom:
Boldog leszek Uram Veled, fehér ruhám megkapom!

Hiszem ezt és érzem – így lesz! Oly erőt ad ez nekem
Sugárzik a boldogságom, minden egyes emberen!
Köszönöm az ígéretet, köszönöm a jó reményt!
Örök hálám zengedezzen éneklem az ÚR NEVÉT!!!!

Tóth Istvánné Marika

Kedves Istenem!
Egyszer azt mondtad nekem,
ha nem magamnak élek,
a Tiéd lehetek!

Ez üzeneted meghallván,
örvendeztem. Talán új élet köszönt rám!
Azóta sok év eltelt már…
az újélet-remény
megfakult, oly halovány…!
Netán már nem is vársz rám?

Nem sokat éltem még,
mégis rémálom az életem már rég.
Kételkedem, hogy megtörténhet, mégis várom,
hogy véget érhessen e rossz álom.

Magamtól felébredni képtelen vagyok,
de tovább álmodni már nem akarok!
Ezért kérlek, nyisd föl Te a szemem,
Láthatod, hogy én nem tehetem.

Segíts meglátnom Téged,
hogy e szörnyűvé lett
élet
sötétjében, látva lássam Fényed!

Itt állok ismét egy új év kezdetén,
s kérve kérlek, hadd legyek Tiéd!
Adj új szívet, lelket, gondolatokat,
tégy bármit, csak megláthassalak!

Turcsányi Tünde
Blog URL címe: http://valavelemvalami.blogspot.com

Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor testünket betegség kínozza.
Epedve, sóhajtva, láztól égő ajkunk,
Óh, hatalmas Isten könyörülj mirajtunk.

Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Ha betegség, bánat mind jóra fordulna.
A lelkünk mélyéből fakadjon a hála,
Ő hozzá ki mennynek és földnek alkotója.

Örömünk, bánatunk mind Istentől vagyon,
Ő tudja mit, miért, Ő tart minket számon.
Életünk hajója háborgó tengerén,
Ha Ő koronázza békességbe mégyen.

És ha életünk végórája jönne,
Bátorítást mástól ne várjunk csak Tőle.
Nyíljon akkor ajkunk még egyszer imára,
S csak Miatyánkot mondjunk utoljára.
Ámen.

Ebből a vércseppből
Pünkösd hajnalára pompás rózsa nyílott;
Reggeli harmatos napsugár fürdőben,
Hajladozva ringott.

Azóta a világ
Minden kis kertjében díszlik a virága,
Pirosló vércseppként terjeszti illatát
Az egész világra.

Bányai Ferencné

Arénára roskadt vértanuk szent vére.
Omolj a hitetlen világ tengerére,
Rázd meg a szíveket!
Taníts meg bennünket lángoló nyelveddel
Mi az: a szeretet…

Pünkösd rózsákkal legyen telve a föld,
Krisztusnak öröme minden szívet betölt…
Pünkösd áldott napja
Csüggedő lelkünkben, magasztos emléked
Hitünk felgyullasztja.

Vezessetek minket, ti dicső seregek,
Akik lelkendezve, énekelve mentek,
Krisztusért halálba.
Hogy sóvárgó lelkünk az ígéret földjét,
Ismét megtalálja.

Sejtelmünk a jövő zúgó szárnyát hallja,
Szállj fölénk Szentlélek hófehér galambja;
Lelkünket szenteld meg,
Mert földi életünk, örömét, békéjét,
Találja meg benned.

Pattanjon fel sírok lomha zárja,
Ti próféták, ne aludjatok!
Míg hajnal jő a vak éjszakára,
Hadd harsogjon bátor ajkatok.
Száraz csontok szerteszét hevernek,
Álljatok meg e csontok felett,
Ha ti szóltok, mind életre kelnek.
S Lelket lelnek ők halál helyett.

Telve hittel s lélektől felkenve,
Keljetek fel, szent apostolok!
Ha megoldódik buzgalom tűz nyelve,
Millió szív, újra égni fog.
Égni forrón és lángolni hűen,
Uram, a Te szent oltáridért,
És nem csügged el kicsinyhitűen,
Ha kemény harc próbál és kísért.

Jöjj Magad, jöjj, s alkoss új világot,
Óh, te tövis-koronás Király!
Áldott a szív, sírjáiglan áldott.
Hol jó lelked hű szállást talál.
Te mosod meg tiszta hófehérre
Bűn szennyétől a szegény szívet.
Tévelygőnek Te mutatsz az égre,
S meggyógyítod, ki Hozzád siet.

Jöjj, Óh Jézus! Porba hullva kérünk!
Jöjj s gyógyíts, mert a világ beteg;
Hogyha nem Te vagy a mi vezérünk,
Elfogy a hit és a szeretet.
Elfogy minden: áldás, üdv, béke,
Síron innen és túl a síron.
Óh, ihless meg, szent idők emléke
S ülj pünkösdöt, óh, hívő Sion.

Sántha Károly

Uram! Pünkösdkor zúgó szélnek szárnyán
Égi tűz szállt le az emberekre,
Mely lángra gyújtott sok alvó szívet…
Uram! Ez ünnep ma nem lehetne?
Nem lehetne, hogy szent, apostolok
Tüzes nyelvekkel szólnak az igét,
És mint Jézusnak bizonyságai
Új életet vinnének szerteszét?
Nem lehetne, hogy bűnét bevalló
Sokaság gyűlne a kereszt köré?
Isten sátora leszállna dicsőn
A melletverő bűnösök közé…
Nem lehetne, hogy víz mozdulna meg
Fehérruhások serege fölött,
Timótheusok, Titusok, Pálok
Lennének a megváltottak között?

Uram! Pünkösdkor zúgó szélnek szárnyán
Égi tűz szállt le az emberekre
Mely lángra gyújtott sok alvó szívet…
Uram! Ez ünnep ma is lehetne!
Uram! Ez ünnep ma is lehetne!

Békefi Pál