RSS

Húsvét kategória bejegyzései

A VÁLASZ

Két férfi lép elő,
két fogoly, ki válaszra vár,
s közülük csak egy szabad,
mert Ő a választ tudja már.

Az egyik vadul szorítja bilincseit,
gúnyos mosoly arcán,
s vérszomjas szeme máris
következő áldozatán.

A másik? Csak hallgatva vár,
lesütött arccal, ott benn,
az Atyához bocsánatért kiált,
mert Ő a választ tudja már.

“Barrabás!” – zúg a tömeg,
őrá esett a választás.
Te is ott voltál, ne tagadd!
A múlt változhatatlan áll.

De most, Ő, a
Megsebzett Király,
ki érted a halált is
vállalta a Golgotán

halkan suttogja csupán:
“Ragadd meg
Istened
feléd kinyújtott karját!”

G.E.

 
2 hozzászólás

Szerző: be január 17, 2013 hüvelyk G. E., Húsvét, Nagypéntek

 

HÚSVÉT HAJNALÁN

Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír felé hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár,
és csattog az ének száll által a légen
fel, fel az ég felé… Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttünk ment még,
és ajkén az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe,
és suhog a korbács és csattog az ostor.
Hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? – Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra csak. Úgy… úgy mint régen.

Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, ki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír felé hárman,
nagypénteki gyásszal húsvéti sugárban.

Hogy látnak szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!

Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.

Húsvétkor, ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állni feltámadottan.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Túrmezei Erzsébet

 

VÁLASZ

Bizony szomorú volt a leveled…
Sötét, reménytelen, vigasztalan.
Kezét tördelte benn a fájdalom.
A fájdalomnak annyi hangja van.
Komor, gomolygó, tépett fellegek,
és el nem űzi őket semmi sem.
Hát tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód még sírban pihen?

Nem akarod te megtagadni Őt,
mégis tagadja lényed és valód,
mégis tagadja koldus életed
az érted vérezőt és meghalót.
Pedig te küzdesz – keményen, nagyon,
s a sorsod küzdeni, de győzni nem. –
Hát tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód még sírban pihen?

Hiszen amerre feltámadva jár,
megzengeti a győzelem dalát,
szemek sugáros fénye hirdeti
erejét, életét, diadalát…
vén téli fának korhadt törzse is
rügyet bont új tavasz reményiben!
– És tifelétek nincs húsvét soha?
A te Megváltód sírban pihen?

Nem gondolod, hogy ott halad veled?
Siettek együtt Emmaus felé.
Hangja már bontogatja az eget,
S balga szíved úgy gerjedez belé.
Itt-ott kék hasadék a fellegen,
sugarak törnek át, fénylik be Őt…
Egy pillanat még… s hittel boldogan
borulsz le élő Megváltód előtt.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Túrmezei Erzsébet

 

HÚSVÉTI CSEND

Lelkem, dalolj a húsvét öröméről!
Csengjen a hangod, mint a hegyi csermely
fentről hozott kristályos-tiszta hangja,
mint a hóvirágok fehér harangja.
Legyen dalodban élet és erő…
fakadó rügyek, fesledő virágok:
a tavasz, mely meggyőzte a világot.
Legyen benne ragyogó diadallal
a hosszú éjszakát elűző hajnal!
Az a mosolygó, bíborfényű reggel,
melyben a sírban hasztalan keresték
gyászt illatozó, könnyes kenetekkel
a Názáreti Jézus drága testét,
mert élt, előttük feltámadva járt.
Visszhangozd szívük ujjongó szavát.
Húsvétról zengjen, zengjen hát az ének!
Lelkem, adj hangot húsvét örömének!

Figyelek… várok… Csend van, hosszú, tiszta,
mint mikor az ég harmatkönnyét issza
minden fűszál még… és hiába kérem:
ösvényein ott jár az élő Mester
feltámadottan, tündöklő-fehéren,
bűn és halál felett vett diadallal.
Ujjongó lelkem lépteire hallgat
és ezt a csendet hogy zavarná dallal?!

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

HARANGSZÓ

Napfényes dallamot zendítve meg
a szélbe’ halkan hóvirág remeg:
giling-galang, fehér harang.

Soká, soká szunnyadt a föld alatt,
életre hívták meleg sugarak –
és most harangoz, percre sem pihen,
húsvét zenéje zeng a kelyhiben.
Amint a szélben egyre imbolyog,
olyan mint fénylő, tiszta mosolyok.

H arra járnak sápadt emberek,
a szívükön valami átremeg,
valami vágy, egy mozdulásnyi még…
Egy pillanatra közelebb az ég…
Giling-galang, fehér harang.

Életre hívott kis harangomat,
Lelked szele zengesse hangomat!
Fénylő napom, megmentő életem,
Jézus, neved, kegyelmed hirdetem.
Szunnyadtam én is lenn a föld alatt.
Életre keltett tüzes sugarad.
Lelkem harangja véredtől fehér,
és most, ameddig zendülése ér,
rólad, rólad harangozok vele,
Téged zeng, hirdet minden mozdulás:
Húsvét, új élet, nagy megújulás!

Hóvirágok fehér zenéjiben
suhanjon át minden sötét szíven
valami halk vágy… leheletfinom,
Jézus felé, mely újjá lenni von.
S amint a tavasz üde zöldje nő,
legyen belőle akarat, erő,
elpihenés a Megváltó szívén.
Boldog, boldog, aki már ott pihen.
Giling-galang, fehér harang.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

AMERRE MOST JÁR

Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelni egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét… azt a titkos, bús beszédet.
A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Betániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezer emlékű út alatt.

Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volt a vágyam: Nőtt… növekedett…
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.

Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útait szememmel el nem érem,
A lelkemen sejtésük átremeg.

Mért mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
Az élő Krisztus lépteit.

Túrmezei Erzsébet

 
Hozzászólás

Szerző: be február 10, 2012 hüvelyk Húsvét, Tavasz, Túrmezei Erzsébet

 

Címkék: ,

SÍRFELIRAT

„Volt valaki: unott és fáradt,
beteg, merengő, szüntelen.
Csak néha fogták meg a lázak.
Nem ismered?” – Nem ismerem. –

„Volt valaki: keresett egyre
és soha semmit nem talált.
Azért vált egyre könnyesebbre,
azért szerette a halált,
azért volt minden álma, vágya
a semmi és végtelen!
Mintha most is előttem állna…
Nem ismered?” – Nem ismerem. –

„Most már halott. A sírkövére,
kért, írj te néhány mondatot.
Talán emlékszel a nevére…
Remélte, hogy meghallod.”

– Jó. Ráírom: Én: aki voltam.
Meghaltam. Elvégeztetett.
Halál voltam, jobb nekem holtan.
Megismertem az életet,
a Krisztust. Éljen Ő helyettem.
Testem, lelkem reáhagyom.
Legyen Ő minden mindenekben.
– Jó lesz-e így?
„Jó lesz nagyon.”

Túrmezei Erzsébet

 
 

Címkék: , ,

 
%d blogger ezt szereti: