Odaáll egy kicsi angyal
Úr Jézus elébe,
belenéz a jó Megváltó
szerető szemébe.
Lehajol a nagy Király, hogy
könnyítsen a dolgán.
Megkérdezi nyájas szóval:
„Mi baj, kicsi szolgám?
Jó-e, szép-e itt az égbe’,
hova szíved vágyott?”
„Ó, köszönöm, Uram Jézus,
ezt a boldogságot.
Nem vetekszik a sorsommal
még a királyé sem.
Mégis… mégis Uram Jézus,
volna egy kérésem.
Éhségnek és fájdalomnak
én színét se látom.
Hanem tudod, lenn a földön
van egy kis barátom.
Tudod, az a Vili, aki
Rólad beszélt nekem,
mikor ott a fehér ágyban
feküdtem betegen.
Uram Jézus, azt a Vilit
áldd meg nagyon, kérlek.
Add, hogy hozzád hű maradjon!
Minden rossztól védd meg!
Te adj neki meleg ruhát
kenyeret, ha éhes,
Te segítsd őt napról napra
közelebb az éghez!”
Mosolyog a jó Megváltó.
Tudom, meghallgatja.
meg is simogatja.
Kiterjeszti mentő kezét
Vili fölé áldva:
hadd jusson el ő is egyszer
fényes mennyországba.
Túrmezei Erzsébet
